Utazás, színház és kalandok a Tinderen

Hol vannak már azok az idők, amikor heti egy poszt meg sem kottyant nekem? Valószínűleg ott, ahol azok is, amikor még egyáltalán bármiféle írásmű előállítására hajlandó voltam.

Hévíz

Az apartman, ahol Sz nagypapája megengedte, hogy ingyen és bérmentve lakjunk, Hévíz központi részén helyezkedik el, és gyönyörű kilátás nyílik az erkélyekről a szomszédos településre — Insagramon láthattátok is az egyik képet, amit én készítettem.

Szerintem a tél egyik leghidegebb, leghavasabb hétvégéjén mentünk le a tóhoz, ettől azonban csak gyönyörűbb lett a táj, és a programot egyáltalán nem akadályozta a jeges szél. Esténként az étkezőben játszottunk társasokat, szombaton pedig elmentünk Kehidára a termálfürdőbe: hatalmas létesítmény sok külső és belső medencével, csúszdával, rengeteg napággyal és egy elfogadható büfével. Életemben először fürödtem télen szabad levegőn lévő termálmedencében, mostanáig nem értem, hogy a medencéig és az onnan visszavezető úton egy szál fürdőruhában hogy nem kaptunk tüdőgyulladást 😀

Este az apartmanban szaunáztunk, utána pedig elmentünk vacsorázni — a harmadik étteremben sikerült is, pestiként bizarr élmény volt, hogy két étteremből konkrétan elküldtek, hogy ők ilyen sok embert nem szolgálnak ki, amikor üresen kongott a vendéglátóhelyiségük. Abban a magyaros étteremben, ahol végül hajlandóak voltak leültetni minket, csak komoly agytorna után jöttek rá, hogy tulajdonképpen az asztalokat akár össze is lehet tolni, és akkor nem kettesével-hármasával kell leültetni azt a kb. 15 főt.

A szobatársammal pedig különösen jól jártam, ugyanolyan bizarr későn kelő volt, mint én, úgyhogy mindkét nap délig aludtunk, még csak meg sem kellett beszélni 😀

A kép szabad felhasználású, de pontosan ennyit láttunk a tóból és a strandból, ugyanis az élővizes fürdőzést nem préseltük bele a programba.

ELTE Press Akadémia & születésnapi buli

A kari lap közel teljes szerkesztősége részt vett az idei ELTE Press akadémián, aminek nagyon örülök, mert jelentős fejlődésen ment keresztül a program, és idén tényleg jó előadók beszéltek az írásról, a médianyelvről és a médiajogról.

Számomra egyedül a kulturális újságírás előadás nem volt megfogható, a srác végig a saját újságírói élményeiről beszélt, aminek elég kevés köze volt ahhoz, amit az egyetemi média dolgozói tapasztalnak, ugyanakkor remélem, hogy az újonnan felvett tagokat motiválta a tény, hogy akár “valódi” médiamunkás is lehet belőlük.

Minden kari lapot bemutatott a főszerkesztő, és az ELTE Online után az ÁJK-val én következtem — semmi említésre méltó nem történt az előadás alatt, viszont a prezentációmat elfelejtették levenni a vetítőről, mikor végeztem, így mindenki másnak az én utolsó diám volt a háttér… 😀

Idén a TÓK-ról senki sem jött el, sajnos a főszerkesztő nem ért rá, és mást sem tudott küldeni maga helyett, ugyanakkor a többi kari lap működésébe jó volt betekinteni, különösen azoknak a bemutatkozása volt hasznos, akik nem jöttek el a legutóbbi EP meetingre.

Az esemény végén felfaltunk egy teljes katedrát beborító mennyiségű pizzát, aztán mi továbbálltunk inni (FYI a RedRuin mosdója gyalázatos), és én 10 után átmentem egy hármas szülinapi bulira, ahonnan páran még tovább mentünk egy olyan helyre, ahol adtak olyan tequilát, amiben alkohol is volt 😀

(A rózsaszínes kép a jobb oldalsávon a bulin készült.)

Tinder

Eléggé jellemidegennek tűnhet, de kb. két hete elkezdtem őrült módjára Tinderezni 😀 Nagyon sok kritikát meg lehet fogalmazni az alkalmazással szemben, lehet vitatkozni, hogy szexrandikra van-e kitalálva vagy hagyományos ismerkedésre is használható, de az biztos, hogy javítja az ember önbizalmát. Amellett, hogy elég bizarr hatalomérzetet biztosít, amikor a felhasználó egyszerűen kikukázza az antipatikus tagokat, jókora lökés az egónak, amikor csak gyűlnek és gyűlnek a matchek, amikből aztán beszélgetések lesznek. Előfordulnak persze bizarr alakok, de ha elég sok profilt túr át az ember, olyanokkal biztos összefut, akikkel egy-két jó randit le lehet bonyolítani.

Mindig azzal viccelek, hogy ha sokat ugrálok, a végén a Duna veti majd partra a hullámat, de komolyan végiggondolva, hogy hogyan változott a felfogásunk az online ismerkedésről a 2000-es évek elejétől, elképesztő, hogy ma fiatalok százezrei használják a Tindert, és minden óvintézkedés nélkül személyesen is találkoznak a matcheikkel. Én mindenkit lenyomozok (nem mintha az bármit garantálna), de eddig csak nálam kevésbé körültekintő emberekkel találkoztam, ami eléggé jól beleillik a fiatal férfiakról tanult sérthetetlenségi mítosz elméletébe.

Színház

Hétvégén anyámmal megnéztük a Vígszínházban a Háború és béke c. örökbecsű remekművet — nemzetközi feldolgozást jelenítettek meg, ami eléggé gyengére sikerült. A rengeteg kiszólás tetejébe semmiféle üzenete vagy cselekménye nem volt a darabnak, mintha nem tudták volna eldönteni, hogy a gondolati ívet vagy a cselekményt, esetleg mindkettőt emeljék át a regényből — az eredmény az lett, hogy egyiket sem sikerült megjeleníteni.

Egyéb

A nagymamám sajnos nincsen jól, átvitték a rehabilitációra, de a frontális lebenye sérült a legutolsó agyvérzésénél, és emiatt nem lehet eloldozni az ágyától, illetve nincs olyan állapotban, hogy a nagypapám hazavihesse. Nem túl emberséges a magyar ellátórendszer, különösen ha idősekről van szó, akiket már “nem érdemes” helyrehozni, így ugyanabba a borzalmas rehabilitációs intézetbe küldték, ahol a múltkor felfekvései lettek, és az orvos csak vállat vont, hogy az normális. Elméletileg logopédus fog foglalkozni vele, de a múltkor meg gyógytornásznak kellett volna gondoskodni róla, és az sem történt meg.

A múlt héten indult az írástechnikai online kurzus — egyelőre még semmit sem csináltam vele (megerőltető ez a sok tinderezés, na…), de még él bennem a remény, hogy behozom a lemaradásom, és csatlakozom a kurzushoz.

Jelentkeztem a hamarosan induló polgári jogi jogklinikához, amit a PJ és az agrár tanszék hamarosan elindít. Ha minden jól alakul, akkor koordinátorként fogok tudni némi önkéntes munkát végezni. Elég régóta nem jelentkeztek, de én már korábban is szerettem volna jogsegélyszolgálatnál dolgozni, szóval remélem, nem omlott össze a teljes terv.

A velencei kalmár

A Pesti Színház Shakespeare-sorozatának keretében A velencei kalmárt láttam szombaton 🙂

Őszi szünet

Hihetetlenül jól jött nekem ez a szabad hét, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül 🙂 Sok tekintetben végre utolértem magam, ennek megfelelően nem csak henyéléssel telt a szünet, de nagyobb baj ne legyen.

Múlt szombaton a Central Színházban megnéztük a Nem félek a farkastólt — szerintem nagyon igényesen összerakott előadás volt, és a díszletet, jelmezeket is szépen megcsinálták, abszolút átjött az üzenet, bár némelyik jelenetet kicsit eltúlzottnak éreztem. A váltás a két felvonás között nagyon élesnek tűnt nekem, aki látta más feldolgozásban, és tudta, hogy mi lesz a dolog végkimenetele, annak lehet, hogy nem volt túl zavaró, de engem kicsit megakasztott.

Utána még átmentem egy barátom szülinapi összejövetelére, ahol összesen őt meg egy másik volt osztálytársamat ismertem, de szerencsére mindenki nagyon cuki és közvetlen volt, úgyhogy jól éreztem magam abban a kb. egy órában, ameddig még együtt volt a társaság.

A szünetben végre elmentem a szemészhez: sajnos fél dioptriát romlott mindkét szemem (mondjuk ennek fényében nem csoda, hogy nem látok a legjobban a mostani szemüvegemmel). Már megrendeltem az új szemüveget, kíváncsi vagyok, szeretni fogom-e, mivel “divatos” keretet választottam — eddig mindig alul damilos szemüvegem volt, amihez képest ez elég nagy váltás, de tetszik (még mindig), úgyhogy reménykedem. Elvileg jövő hét végére elkészül a szemüveg, majd teszek fel képet.

A Vision Expressben egyébként elég nagy akció van, anyagilag érdemes most körülnézni (jöttek új keretek is), de sajnos az eladók még mindig elég furák, határozottan örülök, hogy a cylinder miatt nem az üzletben fogják becsiszolni a lencséket. Remélem, a technikusuk jó, és nem kell elmennem a körútra állíttatni a szemüvegen, de az már a legkevesebb.

A Tesco házhoz szállítása pénteken összeomlott, és nem hozták ki a rendelésünket (nem is szóltak, hogy nem fogják…), úgyhogy este 10 felé volt egy kedves bevásárlásunk, fantasztikus élmény volt, de muszáj volt elmenni, mivel a nagypapám névnapját ünnepeltük szombaton, és semmi sem volt már otthon, reggel se másnapra. First world problem, nyilván, de nagyon csalódott vagyok, mert jó szolgáltatásnak indult, főleg hogy anyának egyáltalán nem szabad súlyt emelnie, azt meg nem hagyja, hogy én egyedül vásároljak be két hétre, ráadásul időt is lehet így spórolni, de egyre több sebből vérzik a dolog.

Pénteken találkoztam apával, az új munkahelyén már véglegesítették, ezzel kapott saját irodát és titkárnőt, szóval objektíve felfelé ívelnek a dolgai, csak sajnos még mindig nem szerette meg a helyet.

Írás terén haladtam egy kicsit: befejeztem a 12. fejezetet, és átnéztem még egyszer a 11.-et 🙂 Elolvastam a Cursed Childot, ahhoz képest, hogy mennyit szoktak állni a könyvek a polcomon, az a három hónap, amíg ezt aszaltam, semmi. Írtam róla a molyon értékelést, bár nem nagyon mérvadó a véleményem: egyébként sem vagyok next gen rajongó.

Idén nekem kimarad az Üst és a Merengő találkozó is, de aki nem olyan béna a time managementben, mint én, nézzen fel az oldalra, mert december 10-én lesz a nagy esemény 🙂

Soha rosszabbat

A legfontosabbal kezdem: elindult a Testis Temporum Kihívás publikálási szakasza, a hétvégén pedig az olvasói játék is felkerül, úgyhogy érdemes figyelni az oldalt. Jelenleg megtekintésekkel nagyon jól állunk, remélem, így marad, sőt azt is, hogy kritika lesz némelyik kattintásból. Én az összes történetet nagyon szerettem, ha felkerülnek Merengőre, több is vándorol majd a kedvencek közé.

Ha már Merengő, felmérés van, itt tessék kitölteni.

A hétvégén ráadásul sikerült találkoznom Nienna Ewarával, akivel a kihívás miatt kerültünk közelebb egymáshoz, és szerintem nagyon jól sikerült a délután. Kezdem azt hinni, hogy minden tele van (leendő/néhai) joghallgatókkal.

Egyetemi fronton egyelőre minden rendben, jelentkeztem olvasószerkesztőnek a kari lapba, kíváncsi leszek. Nem szoktam reklámozni a netes alteregómat, az életrajzom viszont csak az írós, javítós tevékenységemről szól, hogy valami kapcsolódót is fel tudjak mutatni — ez elég nagy lépés volt nekem, remélem, nem lesz horribilis következménye. Ha minden igaz, 18-án interjú.

Pénteken találkoztam egy volt osztálytársammal, akivel október óta nem bírtunk összeszervezni egy beülést, és az is jól sikerült: az a pár ember egyre jobban hiányzik, akit nem kívántam az utolsó években a pokolba. (Némelyek meg vehetnék a lapot, és leszállhatnának rólam.)

Ezer éve nem jártam az Operában, most végre eljutottam a Manonra. Nagyon szép volt a díszlet, és jól is táncoltak, a férfiak lábán a nadrágon keresztül is látszott az összes izom, a nőkön viszont sajnos térdig érő szoknya volt, ami eléggé takart. Még színházi perecet is ettem, a teraszhoz viszont túl hideg volt.

Végre kivégeztem a Színből, színbőlt, most a DP jön, de majd csak az alkotmányjog után. Tervez valaki könyvmolyképzős dedikálásra menni?

Második menet

Jelentem, nehezen, de elkezdődött a második félév, lassan az is kiderül, hogy melyik órát mikor és hol tartják. 😎

Az első filozófiára még bementem, de több előadáson nem fogok részt venni, hangyányit se lett jobb, mint előző félévben. A mikrofont továbbra sem javították meg, nem tudom, mekkora beruházás lenne egy új, de talán megérné, tekintve hogy egyetlen előadó képes bekiabálni a termet, pedig ő a korrekorder.

Az egyetlen új tárgy az alkotmányjog, ami eléggé aggaszt, mivel tanulósnak tűnik, tankönyv viszont nincs, ráadásul a szemináriumvezető gyanúsan jókedvű és aranyos… Állítólag a gondolkodásra, esetmegoldásra helyezik a hangsúlyt, de kételkedem, mert ha így van, nem világos, hogy miért van az egekben a bukási arány.

A legújszerűbb élmény, hogy a tanárok mennyire megsértődtek az OMHV-s és a markmyprofessoros értékelésükön: a római jog szemináriumvezető és a latintanár is végig piti dolgokon túráztatta magát, pedig nem teljesíthetetlen dolgokat írtak nekik — ne a tanszékvezetői és tankönyvszerzői ambícióiról ömlengjen, illetve ne csak felolvassa a ragozási táblázatokat. Azért ezek komoly helyen nem irreális elvárások.

Holnap latindoga, jövő héten Simmel-referátum, szóval beindult az év, ráadásul tanulni is kéne, csak hihetetlenül lusta vagyok. Vizsgaidőszakban megfogadtam, hogy mostantól mindent rendesen meg fogok csinálni, de ki nem?

Ma volt az első pszichológia jogászoknak óra, sokkal többen vagyunk, mint vártam, de nagyon bízom benne, hogy olyan izgalmas lesz, mint amilyennek ígérték. Jelentkeztünk az első börtönlátogatásra, igaz, nem válaszoltak rá, de valószínűleg rendben van a dolog. Csoportokra kellett oszlani, nem meglepő módon én a kimaradó háromban vagyok (barátnőmmel kicsit válogatósak vagyunk…), de majd összeállunk a hiányzókkal. Egy srác elüvöltötte magát, hogy “nekem még kell két jogász, ti jogászok vagytok?”, és úgy nézett ránk, mintha éppen hatalmas szívességet tenne, nem is értem, miért nem akartunk az ő csapatába kerülni. (A kolléga amúgy bűzlött is.)

A Katonában láttam a Cigányokat, nagyon eredeti darab, szerintem érdemes megnézni. Nekem személy szerint a két felvonás közti kontraszt tetszett, azt hiszem, szociálisan eléggé érzékeny vagyok, de ez még így is felnyitotta a szememet. A darab rengeteg aktualitásra reagál, a színészek (itt is) nagyot alakítanak (Keresztes Tamás ♥ ), úgyhogy ha valakinek még nincs programja péntek estére, nagyon ajánlom. (Az csak a ráadás, hogy a rómatanár előttem ült három sorral: mikor észrevettem, ijedtemben lehajoltam bekötni a nem is annyira fűzős cipőmet, szóval nagyon örültem neki. Szerencsére nem vett észre — végig a felesége nyakában volt.)

Csütörtökön gólyabál, majd arról is írok, ha minden jól megy, nem olyan szkeptikusan, mint most tenném. 🙂

Szünet = boldogság

Végre szünet van 🙂 Csak most kezdem felfogni, hogy micsoda mázli, hogy egy olyan karra sikerült beiratkozni, ahol egyáltalán van őszi szünet. Lehet, hogy a többiek a nyáron hamarabb végeznek, de szerintem jó ez a 11 napos pihenő, így legalább megpróbálhatom utolérni magam.

Reggel csináltam egy táblázatot, hogy melyik nap mivel fogok foglalkozni, nehogy elússzon a jövő hét — nem túl szívmelengető, de legalább van tervem.

Szeretnék végre a regényem meglévő csoffadt hányadával is foglalkozni, de hogy mikor lesz érkezésem, azt még nem tudom. Az a baj, hogy nem ilyen egy-egy lyukas órába bepréselhető dolog lenne, hanem egybe kéne olvasni az egészet, ki kéne írni az összes jelenetet, aztán kihúzni, ami felesleges, és utána megírni a befejezés vázlatát. (Sajnos egyre inkább látom, hogy milyen sok sebből vérzik, ami eddig megvan — pl. nem nagyon van rendes cselekmény –, vagyis egyre nagyobb átalakításokban gondolkodom.) Mindenesetre finnigan nagyon sokat segít 🙂

Már csak azért is jó lenne az őszi szünetben elintézni a javítást, mert akkor talán belevághatnék a NaNoWriMo novemberi menetébe. Már a Campet is nagyon nézegettem, de aztán hagytam az egészet, a nyáron mással voltam elfoglalva. Az a gond, hogy én mostanában mindig valami mást csinálok, mint amit szeretnék.

A szünetben fogok szavazni a III. Aranypennán is, csomó történet jár a fejemben, ami nagyon megérdemelné a díjat. Ráadásul elfogott a nosztalgia, mikor az előző Aranypenna ment, még a Nem akartamot írtam olyan sebességgel, amit most már el se tudok képzelni.

Múlt szombaton láttuk a Katonában A két Korea újraegyesítését — általában nem szeretem a különálló jelenetekkel dolgozó filmeket, írásokat stb., de ez kifejezetten tetszett. Minden megjelenő szituáció a végletekig vicces volt, ugyanakkor szomorú is — ezzel együtt messze nem olyan nyomasztó, mint A nép ellensége. Mindenkinek ajánlom, nagyon felszabadító darab.

Ma van anya névnapja, úgyhogy megyünk a nagymamámékhoz, ráadásul azt hiszem, kicsit azt is ünnepeljük, hogy anya végre kapott munkát. Nem fizetnek sokat, és valószínűleg egy érettségivel is kiválóan el lehetne látni a feladatokat, de iszonyatosan örülünk, mert négy éve keresett állást. 🙂

A szünetben fogok találkozni néhány volt osztálytársammal, és táncolni is megyek, ráadásul megbeszéltem két vezetést, úgyhogy nem csak a tanulás marad.

Remélem, mindenki kihasználja a négynapos hétvégét/szünetet, kinek mi jutott 😉

Szerk.: Az oldalsávba betettem egy instagramos widgetet, így mostantól a blogon látszani fog az utolsó Instagramra feltett képem. 😛

A lektorkodás vége

Egy hete gondolkodom, mit írhatnék ebbe a bejegyzésbe, végül arra jutottam, az lesz a legjobb, ha tömören közlöm a tényeket: október 10-től lemondtam az AFS-es hivatalos lektori pozíciómról, vagyis ma már mezei felhasználó vagyok.

Számos oka volt a távozásomnak, amik nem feltétlenül tartoznak a nagy nyilvánosságra, de azt hiszem, jó döntést hoztam. Emlékszem, írtam, hogy a dramaturgia előadás előtt-közben-után megvilágosodtam, hát arra jöttem rá, hogy nem lesz jó vége, ha tovább lektorkodom. Uadzset továbbra is hősiesen kitart, illetve nemrég az adminok felvettek két új lektort, úgyhogy van okom bízni benne, hogy nélkülem is minden rendben lesz.

Nem mindenféle lektorálással hagyok fel, hiszen csomóan valamiért speciális esetek, de a nagyüzemi javítással igen — ma reggel majdnem 60 levelet küldtem szét, gyanítom, sokan nem fogják elolvasni, de attól még nekem szomorú pillanat volt, egy igen meghatározó időszak ért véget.

Hogy valami pozitív is legyen ebben a bejegyzésben, múlt hétvégén megnéztük a Katonában A nép ellenségét. Nekem  nagyon tetszett, mivel meglehetősen életszerű darab, ugyanakkor elég egyértelmű párhuzamot vont a mai magyar politikai élettel, ami miatt eléggé nyomasztó volt — csak annak ajánlom, aki nem veszi magára a lélekölő, kiábrándító műveket, különben az egész hétvégéje elromolhat.

Ez a mondat nagyon megfogott: “Ne a legjobb nadrágodban küzdj a szabadságért!”

Valahol vicces, de ha az egész előadáshoz, a darab mondanivalójához viszonyítom, már nem annyira.

Szintén jó hír, hogy végre elkezdtem vezetni: eddig két órám volt, az oktató kissé fura, de nem különösebben bunkó, és az is valami. Sajnos nem lehet megbeszélni, hogy mindig ugyanakkor menjek, így csak remélhetem, hogy lesz hetente két időpont, és még ebben az életben a tanfolyam végére jutok. Azt még egyelőre nem sikerült megszoknom, hogy a pasi az képzeli, önbizalomhiányos pária vagyok, akit akkor is meg kell dicsérni, ha valamit elcseszett, de nagyobb bajom ne legyen.

Ami az egyetemet illeti, egyre sürgetőbb lenne, hogy tanuljak, csak sajnos hét közben nem tudom rászorítani magam, mivel azért 5-6 óra alvásra szükségem van. Emberi kapcsolatok terén nincs nagy változás, viszont jó tudni, hogy önálló, és a meggyőződésük mellett kitartó emberekkel vagyok körülvéve — néhány csoporttársam egy előadás előtt mögöttem ült, és az Együtt az Erőszak Ellen (#EEEelteájk) szalagjain gúnyolódtak/röhögtek, viszont mikor az egyik instruktor meg néhány bibós kitette a FB-ra, hogy támogatja a kampányt, már rohantak is szalagot szerezni

A kihíváshoz már a FB oldalt is megcsináltam, úgyhogy decemberben csak közzé kell tenni mindent — alig várom a karácsonyt, kíváncsi vagyok, mi fog kisülni belőle. 🙂