Írás · Egyéb · Tanulmányok · Utazás

Nagy nyári összefoglaló

Ezer éve készülök erre a bejegyzésre, de hol jobb, hol rosszabb indokkal mindig elhalasztottam.

Az elmúlt időszak nagyon eseménydúsan telt, és eleinte mindent külön bejegyzésben akartam megosztani, de mostanra akkora lemaradást halmoztam fel, hogy ez nem lenne célszerű — maradok az alcímeknél. 🙂

Kréta

Idén nyáron a családi nyaralás ismét Krétán zajlott, ezúttal azonban új szállodát választottunk Stalis határában. Én kifejezetten jól éreztem magam, nekem nem igazán hiányzott a homokos tengerpart (kompenzált, hogy jó messze és kellőképpen elhatárolva voltak egymástól a napágyak), de talán több időt töltöttünk volna aktívan, ha nem busszal kellett volna bemennünk az üdülőtelepülésre.

A nyaralás alatt befejeztem a régóta aszalt regényemet: megírtam az utolsó két fejezetet, már csak le kéne gépelni őket, hogy kezdhessek valamit a kézirattal, pl. megpróbáljam olvashatóra szerkeszteni 😀 Nem vagyok benne biztos, hogy erre mostanában sor fog kerülni, mivel ez a félévem jövő héttől iszonyúan zsúfolt lesz, de hiszek a csodákban — legkésőbb a szakdolgozat után leülök a gép elé.

Ha érdekelnek a képek, Instagramra már kitettem, amit szerettem volna megosztani erről az utazásról 🙂

Stockholm

A nyári egyedtem Stockholmban számomra hatalmas pozitív meglepetés volt: ahogy közeledett az utazás, egyre kevesebb kedvvel gondoltam a dologra, de végül nagyon jól alakult minden. Az egyetem inkább egyfajta programkoordinátorként működött: szerveztek pár közös kirándulást, de a kurzusok egyáltalán nem követeltek teljes erőbedobást.

A szállás egyágyas szobákban volt a kollégiumban, egész jó körülmények között. A hallgatók többnyire rendesek és kedvesek voltak, pár emberrel egészen összebarátkoztam, de a legjelentősebb élmény mégis az volt, hogy a világ minden tájáról jöttek érdeklődők, még Új-Zélandról is.

A város Budapesthez képest elég drága, de minden tiszta, tágas és jól működik, a helyiek pedig kifejezetten segítőkészek, ugyanakkor nem tolakodók. Stockholm hivatalosan is a kedvenc városom lett, ha elköltöznék Magyarországról, biztos, hogy oda mennék, esetleg más hasonló, skandináv országba.

A legváratlanabb sajátosság az volt, hogy alig találkoztunk olyannal, aki Svédországban született svéd volt, és svédnek is tartotta magát: az egyetem tényleg 100%-osan nemzetközi, világpolgárok alkotta tudományos közösség, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a közösségre és az integrációra — az ELTE ÁJK-val ellentétben minden tele van közösségi terekkel, ahol civilizáltan le lehet ülni tanulni, beszélgetni, kávézni, kinek mihez van kedve.

A képeket még a héten elkezdem feltölteni Instagramra, ha van kedvetek, nézzetek rá, mert egészen elképesztő helyeken jártam — az egyetem például egy nemzeti park területén fekszik, így saját tavuk és erdejük is van.

Egyetem

A vizsgaidőszak nem éppen úgy sikerült, ahogy kellett volna, de most már talán felesleges elemezni, hogy ennek mi állhat a hátterében. Lényeg a lényeg: pénzügyi jogból idén, a téli vizsgaidőszakban kell szigorlatoznom, ami egy plusz vizsgát jelent.

A szakdolgozatom ügyében egyelőre nem tettem jelentős előrelépést, de talán a hétvégén legépelem a tartalomjegyzéket, illetve elkezdem kigyűjteni az irodalmat a történelmi részhez — egyelőre úgy tűnik, elkerülhetetlen lesz beiratkozni az Országgyűlési Könyvtárba.

Ezen a héten jelentős előrelépést tettem a szakmai gyakorlatommal kapcsolatban: augusztus 20-a óta küldözgetem az e-maileket a Fővárosi Törvényszék különböző címeire és űrlapjain át, hogy mondják meg, mégis hol és hogyan tudok jelentkezni hozzájuk — ezekre a megkereséseimre múlt héten végre reagált valaki, aki elirányított a felelőshöz, aki pedig hétfőn már válaszolt is. Tegnap voltam benn az Oktatási Csoportnál, mint kiderült, nincs különösebb szűrő vagy felvételi, egy adatlapot kell kitölteni, és már mehet is az ember a választott bíróságra.

Ez kicsit túl szépnek hangzik ahhoz, hogy igaz legyen (elvileg okt. 7-én már kezdhetek is), úgyhogy egyelőre nem merem beleélni magam, de tegnap eléggé megkönnyebbültem — már csak a választott kerületi bíróságom elnökségére kell bemennem, hogy megbeszéljük a részleteket, illetve kitöltsék nekem a befogadó nyilatkozatot, amivel majd mehetek a szakmai gyakorlatokat szervező oktatóhoz.

Remélem, ezzel már nem lesz probléma, de sosem tudni: a korábbi években jókat hallottam a koordinátorról, mintha nem is az ELTE alkalmazottja lenne, idén viszont elég aggasztó dolgok is keringenek az engedélyezési eljárásról…

Ebben a szemeszterben nem jelentkeztem demonstrátornak, sem TDK titkárnak — az Orientációs Napok szervezése és a félév TDK üléseinek augusztusi előkészítése során kiderült, hogy a felelős oktató részéről ugyanarra az akadékoskodásra és alakoskodásra lehet számítani, mint tavaly, nekem pedig ehhez nincs se kedvem, se időm. A hölgy mindenben részt akar venni, mindent ő akar személyesen jóváhagyni, csak éppen nem csinál semmit, és nem elérhető, majd utólag okos… Nem hiányzik.

Az azonban már most látszik, hogy a tavalyi munkánk megemelte a tanszék imázsát, mert idén öten jelentkeztek demonstrátornak (úgy, hogy a tavalyiak közül senki sem adott le pályázatot!), és az alakuló ülésen idén kifejezetten sokan voltunk. Kíváncsi vagyok, a tervezett programokból mennyi és milyen ütemben fog megvalósulni, mert az ominózus oktató már az alakuló ülést is elhalasztatta egyszer, az egyik előadó meghívását pedig személyesen átadott levéllel akarja intézni.

A kari magazin augusztusban hivatalosan is független lett a HÖK-től! Ennek nagyon örültem, ugyanakkor van még pár probléma/tisztázatlan kérdés, pl. hogy a korábbi Jurátusokat hol fogjuk tartani, vagy hogy mit fognak csinálni a GDPR nyilatkozatainkkal stb. Egyébként a félév meglehetősen lassan indul, már a 3. hétben vagyunk, de még mindig nincsen kiírva a felvételi eljárás, és nem jelenik meg minden nap cikk, de felteszem, az utódomnak is kell adni némi betanulási időt meg bizalmat, különösen mivel magánéletileg sok minden változott körülötte (házasodott, költözött stb.).

Az órarendem elfogadható, bár nem úgy sikerült, mint szerettem volna — kedden és csütörtökön kell bejárnom, ami összességében azt jelenti, hogy 3 teljes napot és 1 fél napot tudok majd dolgozni –, így 8-9 hétig fog tartani a szakmai gyakorlat, csak azt remélem, hogy a vizsgaidőszakra már nem húzódik ki.

OKJ

Régóta fontolgatom, hogy mihez kezdek majd diploma után, mivel (ha ebből a blogból nem lenne egyértelmű…) nem igazán szerettem bele az egyetemi életbe, sem a jog valamelyik területébe — annyira pláne nem, hogy azzal akarjak foglalkozni a következő 40-50 évben. Ez még kevésbé lenne probléma, ha lenne egy olyan állás vagy életpálya, amit igazán szeretnék elérni, de sajnos nincsen: még a bíróságot is csak legkisebb rossz alapon tudnám választani, és az az, amivel legalább egy kicsit tudok azonosulni. Talán a szakmai gyakorlaton változik majd valami, de elég erősen kétlem.

Az írással ugyanazok a problémáim, mint mikor egyetemet választottam: nem nyújt megélhetést adó, biztos jövedelmet, mellette muszáj lenne valami mással is foglalkozni, legalábbis ha nem újságíróként próbálnék elhelyezkedni, amire amúgy sem érzek különösebb késztetést. (A jogi jellegű munkavállalással szemben az egyik legnagyobb fenntartásom egyébként az, hogy annyira szövegközpontú, hogy mire a saját dolgaimmal foglalkoznék, rá sem bírok nézni semmire, ami betűkből áll — nem véletlen, hogy mióta egyetemre jöttem, alig olvasok a magam örömére.)

Régi hobbim a körmözés, elsőéves koromtól csinálom itthon a saját géllakkomat, és valamivel karácsony után elkezdtem a körömépítést is — hosszas latolgatás után arra jutottam, hogy talán érdemes lenne elkezdeni egy saját körömszalont, vállalkozóként pedig sokféle fejlődési, terjeszkedési lehetőségem lenne amellett, hogy alapvetően egy változatos feladatokkal körülvett kreatív munkát végeznék a magam javára.

Persze ennek is van sok hátránya, pl. az anyagi megbecsültség (a hatalmas siker valószínűtlenségére tekintettel) hosszú távon nyilván alacsonyabb, mint jogászként, és a társadalmi megítélés is sokkal rosszabb, ugyanakkor már jártam annyit terápiára, hogy a saját jólétemmel, boldogságommal foglalkozzak, ne mások komfortzónáját simogassam. A háttérben pedig az áll, hogy ha nem jön be a vállalkozás, legfeljebb visszamegyek jogásznak, éhbéres ügyvédjelöltnek vagy random közig alkalmazottnak 2-3 év múlva is ugyanannyira fogok kelleni, mint most.

Ennek a vállalkozási tervnek az előkészítésére már több mindent is tettem: beiratkoztam kéz- és lábápoló OKJ-re, ami most vasárnap indul, és februárig tart majd, illetve létrehoztam egy körmös Instagram oldalatés egy YouTube csatornát — szeretném videózásban is kipróbálni magam, ez a legújabb hobbim. Egyelőre nem túl jók a videóim, mivel a laptopom nem igazán szereti a szerkesztőprogramokat, de dolgozom az ügyön. Hamarosan egy Facebook-oldalat is fogok csinálni, de addig nem akarom létrehozni, amíg nem döntöttem el, hogy pontosan milyen tartalmat posztolnék oda — azért nem érdemes megcsinálni, hogy utána üresen árválkodjon.

A körmös vállalkozás mellett talán lenne kedvem írni is, illetve ami még eszembe jutott, hogy nyithatnék egy egyedi naptáras Etsy boltot — ezért kísérletezem most nyomtatható fájlokkal.

A családi megítélése a dolognak egyelőre kétséges, azt hiszem, a verbális megnyilvánulásoktól függetlenül mindenki kivárásra játszik: nekem úgy tűnik, csak akkor fog kiderülni, valójában mit is gondolnak, ha a kivitelezés fázisába kerül a dolog, esetleg még később a vállalkozás első válságánál.

Egyébként sok állami pályázatot találtam, kár, hogy Budapest mint Közép-Mo. része automatikusan ki van zárva a legtöbből.

Remélem, ti is élvezitek ezt a kellemes őszi időt, és sok sikert mindenkinek az utolsó negyedévre! ❤

Egyéb

Fontolva haladni

Sokszor elkezdtem ezt a bejegyzést, de mindig meggondoltam magam, és inkább nem írtam le, ami eszembe jutott — kivételesen nem feledkeztem meg a blogról, csak nem tudtam, hogy miről posztolnék szívesen.

Március 27-éről 28-ára éjjel, hivatalosan 28-án meghalt a nagymamám, aki születésemtől fogva nagyon közel állt hozzám, így az előtte összekapart bejegyzésem vázlata jelentőségét veszette, újat fogalmazni pedig nem volt kedvem.

Mama nagyon régóta beteg volt, és sok szenvedéstől megkímélhették volna, ha lenne bármilyen emberség az egészségügyi rendszerben, de sajnos nem volt, így aztán minden erőfeszítésünk ellenére az utolsó hónapokban nagyon szenvedett. Ha ilyen sorsra jut, akinek szerető családja van, és adottak a lehetőségek, hogy otthon ápolják, szakképzett ápolók járjanak ki stb, el sem merem gondolni, mi jut országrészül a kevésbé szerencséseknek — vagy hogy velem mi lesz, ha megöregszem, és már nem élnek majd a szüleim.

lily-2044521_1280

Mivel mama már egy jó éve nem igazán tudott kommunikálni, nem jelentett hatalmas változást a halála a számomra (papának, aki ápolta, nyilván igen…), mégis van a halálban valami végleges és megváltoztathatatlan. A temetés viszonylag gyorsan lezajlott, de sajnos csak kevesen jöttek el (a 80 feletti korosztályban ugyanis előfordulhat, hogy “konkurens” temetés van, így aztán a baráti társaságok több részre szakadnak), és bár a helyszín nagyon igényes és szép volt, a személyzet a beszédmondót is beleértve eléggé sajátosan viselkedett, a nő konkrétan a sablonszövege egyedi kiegészítéseit, mint nevek és évszámok nem tudta folyamatosan felolvasni, ami általános iskolai kompetencia lenne…

Az adminisztráció szerintem a magyar közigazgatás csúcsa: fun fact, hogy Budapesten halotti bizonyítvány nélkül hamvasztanak és temetnek, mert nem bírják időben kiállítani a papírt, ami nélkül egyébként egy centit sem lehet mozdulni (temetési munkahelyi támogatás, özvegyi nyugdíj igénylés stb.).

A haláleset és a temetés miatt azért nem állt meg az élet, a TDK-felelős oktató végre szíveskedett szervezni egy ülést, természetesen olyan időpontba, amikor a temetés miatt nem tudtam ott lenni, aztán hétfőn is tartottunk egy ülést a méz témájában, jövő héten pedig záróalkalom lesz.

A Jurátusnál megvolt a főszerkesztő-választás, átadtam a lapot az utódomnak, és mostantól csak figyelek, lapmenedzserkedem. Az utóbbi időben, különösen a mama halála után nem nagyon volt ingerenciám foglalkozni a lappal, így nem is törődtem vele annyit, mint kellett volna, így azt hiszem, jobb is, hogy a nyáron már nem én fogom vinni a dolgokat. Az Orientációs Napokon kell majd standolni, de a TDK-nak is, ott pedig összesen ketten vagyunk, így nekem biztosan ott is kell majd tevékenykednem.

A HÖK a szokásos hülyeségeivel nyomul, olyan agyrémeket tudnak kitalálni, hogy néha azt is megkérdőjelezem, ők ugyanabban társadalomban vagy legalábbis naprendszerben élnek-e, mint én, de már annyi távolság is elég volt tőlük, hogy visszafokozódjak helyettessé a lapnál, és máris kész vagyok röhögni rajtuk dúlás-fúlás helyett.

Leváltásom előtt beszereztem egy külön domainnevet a lapnak, és felállítottam a saját végződéses levelezőrendszerünket, így most három évig biztosan nem vagyunk sem a HÖK/ELTE levelezőjére utalva, sem pedig a Gmailre vagy más ingyenes szolgáltatóra, ami biztosan jót fog tenni, ha végre függetlenek leszünk, és tudunk majd külön megállapodásokat kötni hirdetőkkel, szponzorokkal.

A szerkesztőség kedden este szervezett nekem egy kis meglepetés bulit, ahol elbúcsúztattak, megköszönték a munkámat stb. Nagyon aranyos volt tőlük, hogy gondoltak rám, egészen meghatódtam, különösen mivel tényleg nem számítottam rá, legalábbis nem ebben a félévben. 🙂 A csoportképet és az ajándékot az Instámon láthatjátok, vagyis egy idei még az oldalsávban is kinn lesz a kép.

Leadtam a szakdolgozati témaválasztómat, végül a társasházak belső jogviszonyai mellett döntöttem — azért ingatlanjogot választottam, mert semmi más nem jutott eszembe, és ilyen kurzus van az agrárjogi tanszéken a tanszékvezetőnél, így erről tudtam, hogy vállalni fogja a témát. Nagyon igyekszik minden demonstrátort, így engem is kapacitálni az agráros témákkal a PhD-ra, de az a helyzet, hogy nem való olyannak termőföldekkel foglalkozni, aki nem tudja megkülönböztetni a káposztát a salátától, és eszemben sincs még három évet eltölteni az egyetemen (azt egyelőre nem tudom, hogy ezt vele hogyan kéne megosztani, egyelőre a hallgatás mellett döntöttem).

Letöltöttem a szakmai gyakorlatos nyomtatványt a honlapról, de összesen két aláírás kell rá, plusz a felügyelő szakmabelinek be kell karikáznia, hogy megfelelt/nem felelt meg, így az ezzel kapcsolatos szorongásaim kb. semmivé foszlottak. Mivel az ELTE ÁJK-ról van szó, ez meg fontos és hasznos dolog lenne, tudhattam volna, hogy egy rossz vicc lesz az egész, de a jelek szerint 5 év alatt sem tanultam semmit.

Szerdán lezajlott a vizsgafelvétel, és mióta egyetemre járok, először fest úgy a vizsgaidőszakom, hogy reális esélyem van felkészülni a tárgyakra — remélem, ki tudom majd használni a lehetőséget, mert kellene pár jó jegy, hogy felfelé húzza a diplomaátlagomat.

Júliusban elutazom két hétre Sockholmba nyári egyetemre, ahol összesen két kurzust kell majd teljesítenem — nem tudni, hogy végül melyik kettőre osztottak be, de számomra nincs is jelentősége, én összesen annyi reményt fűzök a dologhoz, hogy Erasmus nélkül is tudok majd egy külföldi tapasztalatot írni az életrajzomba. Egyébként szimpatikus a program, mert egyágyas szobákban leszünk, és elméletileg sok szabadidős programot szerveznek (a részvételi díj fele elvileg ilyeneket fedez), ami nekem különösen érdekes, mivel még sosem jártam északi országban.

Vigyázzatok magatokra ebben az esős időben, meg ne fázzatok! ⛈

Tanulmányok

Pörgős hét

Az előző bejegyzésemből talán nem egyértelmű, de a szemeszter első hete aránylag nyugalmasan telt — ehhez képest a második héten nagyon kellett igyekeznem, hogy ne csússzon ki a talaj a lábam alól.

Tanulmányilag a szokásos mederben haladt minden, megtartották az első szemináriumokat is. A portaszolgálatot a változatosság kedvéért ismét lecserélték, az új embereknek pedig fogalmuk sincsen, merre hány méter, vagy hogy melyik terem hol található, így folyamatosan rossz kulcsokat adnak ki, ami miatt az esetek többségében az órák első 15 percét kulcsra, esetleg még egy másik kulcsra való várakozással töltöttük.

Munkajogból ugyanannál vagyok, akihez előző félévben kerültem, és szerencsére már az első szemináriumon is elég sokat haladtunk, ugyanakkor a tanszéki policy miatt a következő órán már ZH-t is kell írunk a féléves anyag feléből, vagyis többnyire olyasmiből, amit nem vettünk át — a rendszer kiválóságát mutatja, hogy amíg munkajogból csak minden második héten van óra, jog- és állambölcseletből minden héten találkozunk.

Ha már JÁB: az előző szemináriumvezetőm nem indított kurzust, úgyhogy egy elég alternatív nénihez kerültem, aki hatvan percet töltött a tematika ecsetelésével, aztán szélnek ereszette a társaságot úgy, hogy jövő héten nem tart órát, az azutáni két héten pedig a PhD hallgatóját küldi be majd maga helyett, mert elutazik 👍Amúgy kedves, vicces és jófejnek tűnik, de mivel ebből a tárgyból kell majd záróvizsgát tennem, az élvezeti érték nekem kevésbé fontos, mint a hatékonyság.

A pénzügyi jog szemináriummal kapcsolatban vegyesek az érzéseim: a tanszékvezető csoportjában jutott nekem hely, amivel alapvetően nincs gondom (valamiért sokan nem szimpatizálnak vele), de az első három héten hozzánk jár be egy teljes másik csoport is, ami miatt kb. annyian voltunk a foglalkozáson, mint egy átlagos előadáson. Nekem tetszik, ahogy ez a tanár oktat, abszolút készségfejlesztő módon tartotta az órát, kerestünk a jogtárban, kapcsolódó hivatkozásokat nyitottunk meg, szóval 100%-os szellemi jelenlétet követelt az anyag követése, de mivel az előző félévben semmi hasonlót nem csináltunk, úgy éreztem, hogy ő sokkal nagyobb tudásbázisra épít, mint ami nekem van — és az nem sokat segített a felzárkózásban, hogy a csoport többsége rá se bagózott az egészre, vagyis kb. mindenki beszélgetett körülöttem.

A kari lapon is sokat kellett dolgozni a héten: megtartottuk az első rendes szerkesztőségi ülést, ami után órákat beszélgettünk a helyettesemmel az egyik rovatvezetővel, hogy öntsünk belé némi lelket, mivel szerencsétlen kikészült az előző vizsgaidőszakban, és nagyon összejöttek neki a dolgok erre a félévre is — remélem, tényleg elmegy a kari tanácsadó pszichológushoz, az pedig nem fogja valami mondvacsinált ürüggyel lepattintani, mert ilyen tehetséges, szorgalmas ember kevés van a karon, és nagyon kár lenne, ha azért hullana ki, mert a közgáztanszék szemétkedik vele, meg néhány elszállt idióta lenézi, amiért egy bizonyos megyéből származik. (Halál komolyan azt hittem, hogy ilyen csak a filmekben van, de nem: a XXI. századi Budapesten vadul diszkriminálnak, ráadásul pont a joghallgatók azalapján, hogy ki melyik tájegységen született 🤮)

A HÖK elnökkel csak csütörtökön tudtam beszélni, ami elég késői volt, mivel mi kedden tartjuk a szerkesztőségi üléseket, ráadásul a küldöttgyűlés szintén aznap estére esett, szóval nem maradt sok lehetőségünk megemészteni, amire jutottuk — nem mintha áttörést értünk volna el, főleg mivel az anyagi kérdésekkel kapcsolatban mindenre azt válaszolta, hogy majd térjünk vissza rá pár héttel később.

Emellett most ő hozta fel, hogy talán jobb lenne a lapnak, ha a HÖK-től függetlenül működne, én meg csak azt tudtam mondani, amit eddig is: ha jó a viszony, és most az, nekem tök mindegy, és szerintem felesleges adminisztratív szaltókat igényelne nemcsak kari, hanem egyetemi szinten is, de felőlem csinálhatjuk, ha ők/a szerkesztőség ebben látják a jövőt, mert a lap szempontjából biztosan sok előnye van a dolognak. Szóval a jövő keddi program az, hogy nyilatkoztatom erről a szerkesztőséget, főleg mivel én csak áprilisig vagyok főszerkesztő, tehát a folyamat végével jó eséllyel az utódomnak kellene törődnie.

A KGY a szokásosnál is rosszabb volt, főleg mivel kb. kétszer olyan hosszan tartott. A pozitívum, hogy határozatképesek voltak, és novembertől mostanáig elfogadták az összes beszámolómat — erre eddig azért nem került sor, mert bár decemberre sikerült lebonyolítani a választásokat, a képviselők mostanáig nem ültek össze, vagyis a vizsgaidőszakban interregnum volt.

Az esemény csúcspontján megpróbáltak kiadni egy díjat, és ennek érdekében nyílt szavazást rendeltek el (személyi kérdésben, ahol az érintettek is jelen vannak, remek ötlet…), csak közben rájöttek, hogy nem tudják, milyen szempontokat kéne figyelembe venni (szabályzat ugyanis nincs), úgyhogy a szavazás közben inkább meggondolták magukat, és arra jutottak, hogy létrehoznak egy bizottságot, ami megírja a szabályzatot a díjhoz (visszamenőleges hatállyal, miért ne…), és legközelebb ennek a birtokában fognak végleges döntést hozni. Magyarán az egész arra volt jó, hogy nagyon megbántsák az egyik évfolyamképviselőt, aki nulla szavazatot kapott tőlük, mikor olyan ellenfelei voltak, akik már nem is hallgatók.

Minden nap olyan fáradtan értem haza, hogy csak bezuhantam az ágyba, és már aludtam is — mostanában “egészségesebben” alszom, vagyis az ébrenlétem többsége nappalra esik, ami jelentős javulás, de még mindig 10 órákat alszom, ami több a normálisnál. Szerdán reggel például be volt kapcsolva az ébresztőórám, de kinyomtam (erre nem is emlékszem), és mire magamtól felébredtem, már lemaradtam az aznapi előadásról. Jelenleg ezt annak tudom be, hogy végre ismét elkezdtem mozogni, és ha hozzászokik a szervezetem a fizikai terheléshez, minden egyenesbe jön, de nem akarok elhamarkodott következtetéseket levonni.

Az egyetemtől független (ebben a hónapban egyértelműen a legjelentősebb) sikerem, hogy kipréseltem a Postából az igazolást, amiben elismerik, hogy valóban elvesztették a parkolási engedélyemet tartalmazó levelet, amit még decemberben küldött nekem az önkormányzat, és ennek a birtokában ki tudtam követelni az önkormányzattól az új engedélyt.

Elég csalódott vagyok, mert XIII. kerületiként az önkormányzattal kapcsolatban (még az ügyintézéssel is!) mindig jó élményeim voltak, ezúttal azonban nyitvatartási időben nem akartak beengedni, hiába csengettem, aztán mikor rájöttek, hogy nem fogok elmenni, amíg ki nem nyitják (égett benn a villany), megpróbáltak lerázni, és csak akkor adták oda a matricát, amikor ez nem sikerült — egyébként ha mindezt nem teszik, kb. fél perc alatt megszabadulhattunk volna egymástól, mivel összesen egy darab aláírásra volt szükségük tőlem, még a személyimet sem kérték el, a pótmatricám meg ott hevert egy irattartó legtetején…

A jövő hétre is alakulnak már a programok: amellett, hogy be kell tanítani egy új rovatvezetőt, a felvételi eljárásunk is lezárul, így valószínűleg interjúztatni fogunk. Emellett csütörtökön ELTE Press Akadémiára megyünk, ahol nekem is kell tartanom egy rövid prezentációt, és kedden a függetlenedési kérdés miatt szintén találkozunk mindenkivel. Szeretnék eljutni a nemzetközi irodánkba is, ami egy héten összesen három órán át fogad feleket, emellett terápia, orvos, és lehet, hogy pénteken Miskolc az agrárverseny miatt. Családi vonalon vasárnap anya, hétfőn apa, mamiék valószínűleg kizárólagos alapon szerdán, és emellett egyetem, illetve ha lehet, edzés. 😅

Mini programajánló a végére: Meri altertali időpontról lehetett szavazni a Discordon 😉

Tanulmányok

2019 más lesz?

Az Instagram rengeteg olyan posztot ajánlott nekem az újév környékén, ami arra a sémára épült, hogy 2017 volt a lefelé menő ág, 2018-ban elértük a gödör fenekét, így 2019-ben minden jóra fordul majd — mindezt úgy, hogy semmilyen nyomott oldalt nem követek, csak vállalkozós, női oldalakat meg studygramokat.

Egyelőre nekem nem jött be a jóslat, ez az év sem indult jobban, mint a tavalyi — gt-ből ismét megbuktam, és ez felborítja az egész vizsgarendemet: ha nem hirdetnek másik vizsgaalkalmat pénzügyi jogból, akkor el kell mennem egy adminisztratív egyesért a mostani időpontomban, és UV időszakban tudok majd először érdemben próbálkozni a vizsgával, ami nem szerencsés, mivel csúszós tárgyról van szó.

Úgy érzem, már sokkal több időt és energiát öltem a gt-be, mint elvárható, és kizártnak tartom, hogy a tudásom egy kettesre se legyen elegendő, de sajnos a teszt nagyon specifikus — gyakorlatilag a kitöltését kéne gyakorolni, ami sokkal egyszerűbb lenne, ha a korábbi vizsgakérdések is elérhetőek lennének, nem csak a válaszok. Ráadásul most olyan kérdéseken csúsztam el, amik szerintem nem is tartoztak az anyagba (családjogi részből kellett volna idézni + Ctv. random mellékletéből), az ilyen húzásokat pedig azzal sem lehet kiküszöbölni, ha kommentárt olvas az ember, pedig már az is megvolt. Tankönyv persze nincs, szóval… Mindenki oldja meg, ahogy tudja. Én egyelőre tanácstalan vagyok.

A sorozatos kudarcélmény nekem nem ad motivációt a tanuláshoz, gyakorlatilag ki sem keltem az ágyból, mióta megkaptam az eredményeket, kedd óra először vettem rá magam, hogy legalább kapcsoljam be a számítógépet, és küldjem el a táblázatokat, amiket tanulás közben készítettem a többieknek, hátha rajtuk segít valamit — mobilról ugyanis túl sok kattintás lett volna (igen, tényleg ilyen lusta vagyok).

Bitmoji Image

A vizsgaidőszak ettől eltekintve jól indult, JÁB-ból, agrárjogból, szövetkezeti jogból 5-ösre vizsgáztam, a kriminalisztika pedig 4-es lett — utóbbit igazságtalannak érzem, mivel minden előadáson benn voltam, és az előadó lediktálta a kérdéseket, sőt a válaszokat is, ezt megtanultam, ráírtam a válaszlapra, amit kellett, majd mégis 4-est kaptam, tehát a saját válaszai nem voltak elég jól az oktatónak 😦 És nem, a rendszer nem csak engem utál, hanem minden hallgatót, szóval elég sokan jártak még így rajtam kívül.

Az évfolyamdolgozatomra még nem kaptam jegyet, de leadtam időben, és minden követelménynek megfelelt, úgyhogy bízom benne, hogy nem fogják nagyon lehúzni, bár a PJ Tanszéknél sosem tudni — gyakorlatilag egy fekete lyuk a hely, még a rendes tanároktól is bármi kitelik.

A volt főszerkesztőnket pl. másodszor is megbuktatták PJ ZV-n, gyakorlatilag sportot űznek belőle, hogy féléveket rabolnak el az emberek életéből — akinek már csak egy záróvizsga hiányzik, hogy jogász legyen, azt semmi értelme újra és újra elgáncsolni, de ez persze senkit sem zavar. Addig viszont mindenki fizesse a TB-t maga után úgy, hogy mivel nincs meg a diplomája, “valódi” jogászi állást nem tud betölteni, ami nem csak azt jelenti, hogy alacsonyabb a fizetése, hanem hogy a szakvizsgához szükséges ideje sem telik.

Talán a saját nyomorommal kellene foglalkoznom, és akkor sikerülne a gt vizsga, de mivel nekem is ez a jövőm, nehéz felülemelkedni a hasonló igazságtalanságokon. Az új tanterv talán jobb, mint a miénk (én a 2010-es rendszerben járok), de az anyag finomhangolása nem változtat az intézményi kultúrán, amiből a hallgatói problémák jelentős része ered. Szánalmas, de félév közben volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, hogy talán nem olyan iszonyatosan borzasztó az ELTE, mint amilyennek a csúszásomkor láttam… Valójában a rendszer ciklikussága tévesztett meg, ha nem lennének kevésbé rossz időszakok, senki sem akadna horogra.

Tanulmányok · Utazás

Kréta és a nyár vége

Nyaralási beszámoló

Idén Krétán nyaraltam két héten át, és bár ez a beszámoló jelentősen elkésett, legalább az út képeit időben feltöltöttem Instagramra és a Facebookra is — a legjobbak pedig még mindig megtalálhatóak a kiemelések között.

Ezúttal egy olyan szállodába mentünk, ahol évekkel ezelőtt többször is nyaraltunk, így elég konkrét elvárásokkal érkeztünk — a hotel kertje szerintem éppen olyan hangulatos, mint korábban volt, ugyanakkor mintha liliputi méretűre zsugorodott volna terület a szomszédos településsel, Maliával együtt: gyerekként úgy tűnt, hatalmas távolságok vannak a városban, sőt a parkban is.

Sajnos a szálloda közönsége jelentősen megváltozott, és az all-inclusive ellátás bevezetésével az éttermek, bárok színvonala jelentősen csökkent, így volt pár kellemetlen találkozásunk mind a személyzettel, mind a többi vendéggel, de ez nem rontotta el a nyaralást.

Elsősorban passzív kikapcsolódásra vágyva mentünk, így többnyire csak úsztunk a tengerben vagy valamelyik medencében, esetleg hevertünk a pálmafák alatt, azonban két kirándulás még így is belefért a programba.

Mivel sokszor jártunk a szigeten, a szervezett helyi utak többségére már befizettünk egy ponton, Chrisi és Elafonissi azonban következetesen kimaradt, mivel ezek “csak” strandolós helyek. Chrisi Kréta déli részén található, Natura 2000 terület és Európa egyik legdélebbi pontja gyönyörű, ám kissé sziklás tengerparttal. Mindent összevetve szerintem megérte keresztben átbuszozni a szigeten, utána pedig hajóra szállni, hogy eljussunk erre az igazán különleges partszakaszra.

Elafonissivel kapcsolatban sokkal vegyesebbek a benyomásaim: hatalmas tömeget szállítanak a rózsaszín homokos, melegvizes öbölbe/félszigetre, ugyanakkor a rengeteg turista ellátásának a körülményei nem biztosítottak. Bár páratlan élmény volt több tíz méteren át gyalogolni a langyos, sekély tengerben úgy, hogy csak a bokámig ért a víz, nagyságrendekkel jobb lett volna a kirándulás, ha nem kell szó szerint átlépni másokon. Sajnos mi öt órás buszútra laktunk Elafonissitől, és utólag azt mondanám, hogy ennyi időt nem érdemes rászánni a partszakaszra.

beach-164656_1280
Elafonissi

A kedvenc programom továbbra is a Happy Train, a környéken közlekedő, kisvonatot imitáló buszféleség, bátran ajánlom mindenkinek, mivel ez a legegyszerűbb és leggyorsabb módja, hogy az ember kiszúrja az új, érdekes éttermeket, szállodákat, és persze a legvonzóbb szupermarketet (Krétán minden bolt, ahol van egy fagyispult, már szupermarketnek nevezi magát 😀 ).

A közlekedés teljesen simán ment, bár elég élénk érdeklődéssel követtük a fapados légitársaságok sztrájkjait, csomagokkal kapcsolatosan változó policyját, minket végül egyik sem érintett, gyakorlatilag késés és atrocitások nélkül utaztunk.

A jó hír, hogy két teljes fejezetet megírtam kézzel, a rossz hír, hogy lassan három hete nem jutok el oda, hogy végre legépeljem az anyagot. Mindent összevetve azonban ez jelentős előrelépés, mivel így már csak az utolsó fejezet van hátra a regényemből!

Vége a szünetnek, avagy a 9. szemeszter

A nyári szünet gyorsan elrepült (meglepő, újító kifejezés, tudom…), az utolsó pár hétben főleg azzal foglalkoztam, hogy felkészüljek az őszi szemeszterre testben és lélekben egyaránt.

Idén a OneNote appba fogok jegyzetelni az új minilaptopomon, és bár még csak két előadáson voltam, máris imádom a rendszert — a kari lap összes anyagát itt tartom, ide írom fel a megbeszélendőket, itt fogalmazom a körleveleket, és remekül működik, sokkal hatékonyabb, mint külön fájlokba és füzetekbe dolgozni, szóval bátran ajánlom mindenkinek.

A Trello magáncélokra való használatában már nem vagyok olyan biztos, mint pár hónapja: amíg volt időm/kedvem beállítgatni mindent, és telefonon vagy laptopon nézegetni, hogy mit kell csinálnom a következő pár napban, nagyon jól működött, most azonban, hogy visszamentem az egyetemre, sokkal célravezetőbbnek, praktikusabbnak tűnik fogni egy papírfecnit, és leírni rá egy hagyományos listát a teendőkről. (A kari lapnál azonban továbbra is életmentő a program, szóval egy szavam sincs…)

Az órarendemet a lehetőségekhez képest nagyon jól összeállítottam, és mivel a TO végül csak beállította a pontszámomat, hogy úgy érzékelje a Neptun, mintha negyedéves lennék (a tárgyaim tüöbbége 7. szemeszterre van előírva), nem is került nagy erőfeszítésembe.

Idén esedékes a második évfolyamdolgozatom (illetve már tavaly meg kellett volna írni, de csúszóként elhalasztottam), aminek a témája valószínűleg a fanfiction lesz a magyar szerzői jogi szabályozásban. Nagy reményeket fűzök a konzulensemhez, mivel simán elvállalt, és azonnal válaszolt nekem, úgyhogy a héten rendesen fel fogok készülni az első személyes megbeszélésünkre, nehogy már szeptemberben megbánja, hogy igent mondott…

Mivel az előző dolgozatot empirikus kutatás alapján írtam, ahhoz aránylag kevés forrást használtam, most viszont a téma jellegéből fakadóan rá kell szívódnom az adatbázisokra — beiratkoztam az összes szóbajöhető könyvtárba, de az Országgyűlési Könyvtárba nem merek egyedül bemenni, szóval kivárom, amíg valamelyik barátnőm is rászánja magát. 😀

Amúgy sokkal könnyebb lenne az élet, ha az ELTE legalább a legalapvetőbbekre előfizetne… Pl. tegnap este le akartam tölteni a Tpt. kommentárját a távoli asztalon át elérhető jogtáron keresztül, és persze az volt a válasz, hogy nincs hozzáférésem… Magyarán amit a Kar biztosít a hallgatóknak, az a net.jogtar.hu szolgáltatása kicsit szebb felületen 😡

Szeretnék jelentkezni az Agrárjogi Tanszékre demonstrátornak (a közhiedelemmel ellentétben az agrárjog nem földtúrással foglalkozik 😀 ), és a tanszékvezetővel való mai megbeszélés alapján elég jó esélyt látok rá, hogy sikerülni is fog (olyan cuki és hihetetlenül okos bácsi, imádom a szarkazmusát ❤ ), ugyanakkor emiatt izgulok is egy kicsit, mivel korábban egyik tanszékhez sem volt semmféle közöm sem demonstrátorként, sem TDK keretében.

Két némettanfolyamra is befizettem az egyik barátnőmmel (egy általános C1 kurzusra az ELTE Origó Nyelvi Centrumnál és a Pázmány német jogi szaknyelvi óráira), és ha minden jól megy, május környékén szeretnék tenni egy felsőfokú nyelvvizsgát. Sajnos a nyáron egyáltalán nem ismételtem se szókincset, se nyelvtant, de bízom benne, hogy valami azért vissza fog jönni.

workshop-2209239_1920

Jurátus

A kari lappal volt a legtöbb munkám az elmúlt hetekben — jóformán mást sem csináltam, mint a hatékony évkezdéshez szükséges dolgokat intéztem. Az új főszerkesztő-helyettesem hála Istennek nagyságrendekkel önállóbb és hatékonyabb, mint az elődje volt, így némi teher lekerült rólam, de így is időigényes mindent előkészíteni, amíg a többiek még azon gondolkodnak, egyáltalán felutazzanak-e Budapestre az első tanítási hétre 😀

Az Orientációs Napokra standot kellett készíteni, ehhez volt két megbeszélés, plakátokat és szórólapokat kellett nyomtatni (persze nem sikerült az ELTE szerződött nyomdáján keresztül, miért is sikerült volna…), keresztrejtvényt kellett tervezni, és utána egy teljes délelőttön át kellett agitálni a gólyákat, hogy jöjjenek hozzánk szerzőnek, korrektornak stb.

Idén elindítjuk a levelezőlistánkat is, így a hírlevelek formátumának a kidolgozásával rengeteg időt töltöttem (semmi extra, de html-es szerkesztővel formázgatni nem leányálom), ahogy a MailChimp megfelelő beállításával is, aminek a csúcspontja az volt, amikor felugró ablakhoz való java kódot kellett beillesztenem a honlapunk kódjába — épp csak a szívem nem állt meg a félelemtől, hogy mindent tönkreteszek egy kattintással, de szerencsére összehoztam. 🙂

A szokásos tagellenőrzés mellett a HÖK-kel is volt pár megbeszélésem (minek nekünk annyi pénz [azt sem tudják, mennyi], és már a fél elnökség lemondott, de mindegy…), és bár kedvelem  az elnököt, olyan idealista, akivel a gyakorlatban nagyon nehéz bármit is elintézni. Most éppen ISSN számot szeretne a lapnak, hogy utána pdf formátumban adjunk ki tudományos különszámot, mert ilyet látott egy Zágrábból idelátogató HÖK-nél 😀

Sajnos az egyeztetéseknek nincs vége, holnap el kell mennem az elnökségi ülésre, hogy ne csak az elnök, hanem a pár megmaradt alelnök agyáig is eljusson, hogy senki nem fogja ingyen szerkeszteni a kari lapot, és mindenhol fizetnek a hasonló munkáért legalább egy jelképes összeget, de ezt tanítási időben kell megcselekednem, mert a jelek szerint az elnökségi tagokat már az első heti előadások sem érdeklik annyira, hogy bekukkantsanak az A épületbe. Nem mintha nekem komoly terveim lennének némelyik oktató órájának a látogatására, de azért az érdekel, hogy a vizsga miből lesz…

Rovatvezetők terén idén egész jól állunk, csak egy fő minuszban vagyunk, azonban hatalmas szükségünk van írókra, mivel ennek a félévnek a végén tömegesen fognak távozni a hallgatók (akit én vagy a barátaim szerveztek be, és mintatanterv szerint haladnak, a következő szemeszterben már ZV előkészítőre kell járjanak), az újakat pedig csak pár hónap után lehet komoly munkára fogni.

Hétfőn a TDT ülésen reklámoztam magunkat, hogy az OTDK kari fordulójáról és a döntőről is tudósítanánk, ha ehhez a TDK-k megadnák a segítséget, remélhetőleg ennek meglesz az eredménye, és a Tudomány rovatot fel tudjuk tölteni az érdekes dolgozatok részleteivel. Egyébként a TDK-knak és a hallgatói szervezeteknek is küldtem körlevelet, hogy hogyan tudják hirdetni nálunk a felvételijüket, alakuló ülésüket stb., de a visszajelzések alapján nem sok olyan workoholic ember van a környéken, mint én (aki meg igen, azt persze lefelejtettem a listáról, amekkora lúzer vagyok 😀 ).

Ma este tartjuk az első szerkesztőségit, utána pedig megyünk egy baráti beülésre ❤

Mindenkinek kellemes őszi időszakot, és főleg sikeres szemesztert kívánok! 

Tanulmányok

Vizsgaidőszak #8 🎓

Elhanyagoltam mostanában a blogomat, pedig még értesítéseket is beállítottam magamnak, nehogy elfelejtsek a vizsgaidőszak alatt írni — legalább egy beszámolót szerettem volna kihozni, de sajnos nem volt kedvem.

Ebben a szemeszterben öt differenciált alternatív kurzust teljesítettem, vagyis az utolsó választható tárgycsoportomat is befejeztem, így a következő két évben a kötelező kurzusokra koncentrálhatok. Ez jelentős könnyebbség, mivel a választható órák (számomra legalábbis) mindig sok stresszt okoztak: sosem hirdettek annyi helyet, hogy mindenki oda és abban az időpontban járhasson, ahová szeretne, vagyis ezen múlt az ember órarendje.

Az öt szemesztervégi nagy ZH miatt viszont csak a vizsgaidőszakban tudtam elkezdeni tanulni az első szigorlatra, a Pp-re. Továbbra is rühellem a tárgyat, és a tanszék sem a szívem csücske, de szerencsés voltam, és így ötösre vizsgáztam — normális vizsgáztatóhoz osztottak be, és elfogadható tételt húztam. Különböző felületeken már örvendeztem, hogy végre túljutottam ezen a mérföldkövön, elvégre emiatt lettem én is csúszó (illetve a tárgy első féléve miatt), de muszáj ennyit írnom róla, mert a mai napig érzem a megkönnyebbülést. 😁

A siker viszont kicsit a fejembe szállt, és mindent csináltam, csak a hátralévő két vizsgámra nem készültem, úgyhogy a büntetés-végrehajtásból szerzett ötösöm kisebb csoda (egy napi tanulás…), a nemzetközi jog szigorlat pedig négy nap kemény készülés eredménye — talán ha több időt szánok rá, jobban sikerül (négyest kaptam), de egyáltalán nem éreztem a motivációt, mivel volt olyan nap, hogy közel hatvan emberből hármat engedtek át, tehát nem igazán hittem benne, hogy a tudásom hatni fog a jegyemre.

Igazából örülök a négyesnek, csak az bánt vele kapcsolatban, hogy az előttem vizsgázók is négyest kaptak, pedig olyan alapvető dolgokat nem tudtak, hogy én mindet megbuktattam volna. Nem sajnálom tőlük a vizsgát, még a jó jegyet sem, mert én aztán tudom, hogy milyen toxikus hely az ELTE ÁJK, és az ellenségemnek sem kívánnám, hogy sokáig időzzön itt, ugyanakkor úgy érzem, sőt tudom, hogy én hozzájuk képest nagyon jól felkészült voltam.

Mindenesetre az UV hét közepére végeztem ezzel a kemény három vizsgával, amit idén teljesítenem kellett, úgyhogy most már semmi sem választhat el a nyári céljaimtól.

Szeretném végre elolvasni azt a pár könyvet, amit felhalmoztam a szorgalmi időszak alatt, és a regénykezdeményemet is jó lenne befejezni, de persze mindig ezt mondom, szóval… 😂 Írni fogok róla, ha tényleg csinálok valamit 😉

VAKÁCIÓ!

summer-3490190_640

Egyéb · Tanulmányok · Utazás

Berlin és a szemeszter vége

Meglepődtem rajta, de ez a szemeszter gyorsan elszaladt. 🙂

A sok panaszkodás ellenére az utolsó tanítási hetet is átvészeltem, már csak a sok ZH eredményére várok — természetesen az oktatók jelentős része nem siet beírni a jegyeket, sőt…

Azonban olyan régen jutott időm bejegyzést írni, hogy vissza kell ugranom május legelejére, amikor életemben először teljesen egyedül utaztam külföldre…

Berlin

Elég sok negatívumot hallottam a fapados járatokról, úgyhogy kellemesen csalódtam a RyanAirben — attól eltekintve, hogy kevésbé szépen kialakított helyen kellett sorba állni, mint a klasszikus légitársaságoknál, gyakorlatilag semmilyen különbséget nem éreztem a szolgáltatás színvonalának tekintetében. Akinek fontos, hogy enni adjanak a gépen, az vehetett magának szendvicset vagy akár ebédet is, de én személy szerint örültem, hogy nem kellett magam előtt aszalni egy félig ehetetlen menüt az út jelentős része alatt.

Egy koppenhágai ismerősömmel mentünk városnézésre, gyakorlatilag három teljes napot együtt töltöttünk, úgyhogy egész jól megismerkedtünk — interneten nagyon könnyen barátkozom, de mindig aggódom, hogy a valóságban másmilyennek fogom találni az embereket, úgyhogy nem minden aggodalom nélkül egyeztem bele a közös szállásba, de végül semmi gond nem volt.

Számomra az Airbnb is új élmény volt, de semmi extra — ha valaki csak rövid időre és kis társasággal megy, olyan, mint egy szálloda ellátás nélkül, azzal a különbséggel, hogy ha olyan alkat vagy, stresszelhetsz, hogy milyen lesz a házigazda, tényleg oda teszi-e a kulcsot, ahová mondta, a “kijelentkezés”-sel sem lesznek-e problémák… Szóval a magam részéről a jövőben maradok a hoteleknél, párnapos városnézésnél még az árakban sincsenek jelentős különbségek.

Mivel csak három napot töltöttünk a városban, a múzeumokat belülről nem néztük meg, ugyanakkor gyakorlatilag az összes nevezetességet felkerestük, még hajókázni is mentünk. A tömegközlekedés kifogástalanul működik, elég gyorsan el lehet jutni A-ból B-be, ha rendesen megtervezi az ember az útvonalat.

A kari lapba írtam egy cikket a Berlini városnézésről — ez csak jövőre fog megjelenni, mivel a szorgalmi időszak végéig be volt táblázva a Kultúra rovat, mire hazaértem, de ha lehoztuk, majd belinkelem, és akit érdekel, alaposabban tájékozódhat a turistaviszonyokról.

Számomra a legnagyobb sokk a Prince Charles nevezetű nightclub volt, amit a host ajánlására kerestünk fel. A biztiboyok még a jegyváltás előtt életinterjút tartottak, és ez volt a legbizarrabb face control, amiben valaha életemben részem volt… Ha nem lett volna tök üres a hely, talán érteném, hogy miért válogattak a vendégek között, de rajtunk kívül senki sem akart éppen bejutni, és később sem tolongtak az emberek. A sokk második fele az volt, hogy ezen a helyen beltéren engedték a dohányzást — és nem is csak szemet hunytak a dolog felett, hanem telerakták a bárpultot hamutartókkal, és mindenki vihetett magának egy kis Prince Charles gyufásdobozt, mint az ’50-es években. o.O (Utoljára tényleg a nagymamáméknál láttam olyan gyufásdobozokat, amikre különböző éttermek meg bárok nevét nyomták…)

Összességében azt gondolom, hogy Berlin az a világváros, amit történelmi és gazdasági, na meg persze politikai jelentőségére tekintettel nem árt megnézni, de nem különbözik olyan markánsan Budapesttől vagy Bécstől, hogy kezét-lábát törje az ember, hogy eljusson oda.

Jurátus

A kari lapnál olyan lavina temetett maga alá, hogy volt egy hét, amikor azt sem tudtam, mihez nyúljak először.

A HÖK egy ponton kitalálta, hogy mivel csökkent a költségvetésük, elveszik a fizetésünket, elvégre minek az… Végül is csak több mint 70 cikk született ebben a szemeszterben kevesebb mint 20 író tollából. Ez a lehetőség több mint egy hétig lebegett a fejünk felett, vagyis nagyon sokáig tartott, mire kiderült, hogy a HÖK elnöke teljesen álomvilágban él, ami a fenntartásunkat és a helyzetünket illeti. Szerencsére sikerült a valósággal annyira sokkolnom a srácot, hogy meggondolta magát, úgyhogy májusban ki tudtam utalni a fizetéseket, de még mindig nem múlt el teljesen a feszültség.

Az már csak a hab a tortán, hogy a HÖK természetesen nem készült fel időben a GDPR alkalmazására, úgyhogy most, a szemeszter utolsó két hetében kellett mindent előteremteni, és ismételten szembesültek vele, hogy még a Jurátussal is kell foglalkozni… Jelenleg kaptunk egy fél, jelszóval egyáltalán nem védett számítógépet, hogy mostantól szíveskedjünk ott tárolni az adatainkat 😀

Az ELTE minden hallgatónak biztosít 6 GB tárhelyet a szerverén (Tudtátok? Nem tudtátok. Itt van, úgy kell belépni, mint a wifire.), és azt még értem, hogy szeretnék, ha itt tartanánk az (amúgy nem személyes, tehát kevéssé a GDPR hatálya alá eső) adatokat, de az, hogy havonta másoljuk fel egy védetlen gépre az egészet, elég hajmeresztő, főleg hogy ezt a megoldást a jövő jogászai a jelen jogászaival együtt dolgozták ki az “ország első jogi karán”.

Ettől függetlenül nagyra értékelem, hogy van egy számítógép, amin tudunk dolgozni a HÖK irodában, és nem kell elküldenünk az irodavezetőt a gépétől, ha valamit sürgősen el kell intéznünk, szóval ezer hála és köszönet, akárki is hagyományozta a HÖK-re a számítógépeket ❤

A DUE pályázatán az online diákmédium kategóriában III. helyezést ért el a magazinunk 🙂 Sokat foglalkoztunk a pályázattal, és örülök, hogy dobogós helyezést értünk el, de összességében mégis csalódott voltam: a sajtófesztivál és az egész pályázat inkább kisgyerekeknek, általános iskolásoknak szólt, így érthetetlen, hogy miért hirdettek felsőoktatási kategóriát. Ezen felül jobb eredményre számítottunk, és az az igazság, hogy olyan eltérő dolgokat adtak be a kategóriánkban a versenyzők, amiket gyakorlatilag nem is lehet összehasonlítani, nemhogy rangsorolni…

A Jurátus egyébként ma jelenik meg utoljára, hétfőn már csak a búcsúposztok jönnek ki, és utána nyári pihi van vizsgaidőszak. Szerettem volna, ha idén mi is részt veszünk a HÖK vezetőképzőjén, illetve az EHÖK vezetőképzőn, de előbbi a nyár közepén lesz, vagyis senki sem ér rá (én pl. el leszek utazva), utóbbira pedig elfelejtették meghívni az ÁJK-t, szóval két nappal előtte szóltak, hogy amúgy lehet menni… Vagyis tőlünk egy teremtett lélek sem jelent meg az eseményen.

((Nem tudom, más használja-e a Canvát, egyfelől tök jó lett a szerkesztő, másfelől viszont a keresőjét/kategóriarendszerét teljesen lenullázta…))

Egyetem

Idén “csak” három vizsgám lesz — ilyen még sosem volt, de a hanyagság és a lustaság meghozza gyümölcsét, életemben először talán lesz egy-egy olyan vizsga, amire teljesen felkészülten érkezek. Cserébe nem is merek a jövő évi vizsgaidőszakra gondolni 😀

Polgári perjoggal kezdek, ami az én mumusom, vagyis nagyon félek tőle, főleg hogy még semmit sem tanultam rá, az anyagot pedig nem adták le… Szóval az a “csak” a három vizsga előtt tényleg nagyon jelképes.

Sajnos olyan diffeket vettem fel idén, amik nem bizonyultak túl élvezetesnek, de ezt majd az OMHV kitöltésekor kifejtem az oktatóknak. A lényeg, hogy 5-ből egyelőre csak egynek van eredménye, pedig jó lenne tudni, hogy mind sikerült-e, mert ha nem, a pótdolgozatot a vizsgaidőszakba kell majd beszuszakolni valahogy — ez egyébként teljesen szabálytalan, de nálunk jogászok oktatnak, akikről minden lepereg.

A Neptunt pedig most pénteken frissítették, ennek köszönhetően nagyon félelmetes hibajelenségeket produkál: nem enged vizsgát felvenni, ha nincs beírva a szemináriumi jegy, aminek egyébként nem kéne beírva lennie…. Engem szerencsére nem érint egyelőre, de tipikus, hogy pünkösd előtt csinálja ezt az ELTE.

Mindenféle

Sajnos a telefonom hátulja megrepedt, úgyhogy kedden viszik a szervizbe — a fél napot adatmentéssel töltöttem, pedig igazán csak pár kattintás bemásolni a dolgokat… Ja nem. Ha szépen el akarja rendezni az ember a képeit, máris nem olyan egyszerű a helyzet, mint egy biztonsági mentésnél.

Mostanában igyekszem kicsit egészségesebben táplálkozni, és nem ész nélkül dönteni magamba a kalóriákat, de sokkal nehezebb visszaállni a normális étkezésre, mint gondoltam. Valahogy elszaladt velem a ló, és nutellás kalácson éltem egy pár hónapig, na meg persze mindenféle tésztákon és süteményeken, egy-egy fancy kávéval megtoldva, ami nem segített annak a hírhedt bikini bodynak az elérésében…

Mindenesetre beiratkoztam a közeli edzőterembe, és komoly reményeket fűzök hozzá, hogy el is fogok járni rendszeresen: tényleg csak pár percet kell utazni, és mivel már nem kell bemenni az egyetemre, úgy osztom be a napokat, ahogy akarom. Vizsgafelkészülés közben is kellene jusson pár óra a mozgásra. :/

A nagymamám megint otthon van, és a nagypapám ápolja, de sajnos semmit sem javult az állapota. Igaz, mióta otthon van, valószínűleg kevésbé szenved, hiszen a körülményei emberhez méltóvá váltak (tudnék mesélni pár dolgot a rehabilitációs intézetről, ahol elhelyezték őt…), de nagyon korlátozott a mozgása, és a beszéde sem javult. Hiába próbálja kifejezni magát, nem jutnak eszébe a megfelelő szavak, így nagyon nehéz kommunikálni vele. 😦 Az pedig végképp nem segít a helyzeten, hogy a háziorvos nem egy észkombájn, és nincsenek olyan gyakorlati ismeretei, amikkel ellensúlyozni tudná az elméleti tudás hiányát.

Ami engem illet, most nagyjából rendben vagyok, igyekszem fenntartani az állapotomat, és nem belehajszolni magam egy ideg-összeroppanásba. Elkezdtem magáncélra is használni a Trellót: a YouTube-on láttam, hogy van, aki a privát teendőit is ott vezeti, és megtetszett az ötlet. Egyelőre nem tudom, hosszútávon mennyire válik majd be a rendszer, de az tény, hogy így rengeteg papírfecnitől, post-ittől és listákat vezető listától tudtam megszabadulni.

Nehéz egy posztban összefoglalni egy hónapot, már csak emiatt is jó lenne, ha visszatérnék a rendszeres blogoláshoz, de ezt ennyiben is hagyom — minden bejegyzés végén erről sírok, mióta ellustultam 😀

Sikeres vizsgaidőszakot kívánok mindenkinek! ❤

Aki pedig szabad, élvezze a nyarat a hallgatók és az érettségizők helyett is! 🙂

Egyéb · Tanulmányok

Az első hét

Nekem az első tanítási hét mindig olyan, mint egy iszonyatosan hosszú hétfő — fárasztó, kellemetlen, és illik rá a mondás, hogy a legrosszabb péntek is jobb a legjobb hétfőnél…

Az ÁJK-n az oktatást minimalizálják, már amennyire lehetséges, így első héten csak előadásokat tartanak, utolsó héten szintén, és ne feledkezzünk meg a tavaszi szünetről, illetve a szünnapokról. Most először számoltam utána igazán, de ez azt jelenti, hogy a hivatalos 14 hét helyett 11 héten át van érdemi oktatás, és ha a hallgató úgy dönt, akkor a heti rendszerességgel megtartott órákról hiányozhat háromszor, vagyis akár 8 alkalommal is elég megjelenni a szemináriumokon ahhoz, hogy teljesítsük őket, ami a 14-nek az 57%-a.

Idén úgy döntöttem, hogy laptopba fogok jegyzetelni (vagyis csatlakozom a XXI. századhoz), és már az első hét után látszik, hogy ennek nagyon sok előnye van. Egyrészt a laptopon kívül kb. semmi mást nem kell magammal vinnem, bármikor elérhetem az összes jogszabályt, és ha az oktató úgy dönt, hogy inkább a barátairól mesélne előadás helyett, azonnal elővehetem a munkát. Másrészt idén sok lyukasórám lesz, és ahhoz is nagy reményeket fűzök, hogy ezt az időt jobban fogom tudni hasznosítani, ha nálam lesz a gépem. Ugyanakkor a laptop valamiért sok oktatóban rossz érzést kelt (technofóbia?), az egyik díszpinty már az első nap egy teljes előadó előtt beszólt minden laptophasználónak (“remélem, azért a hátsó sorban is hallanak, még azok is, akik csak melegedni jöttek a laptopjukkal”), pedig örülhet, hogy egyáltalán bárki bejött az órájára, ahol a hozzáadott érték a tankönyvhöz képest zéró.

A kari lappal iszonyatosan sokat kellett dolgozni mostanában, különösen az első hét előtti pár napban… Jelentős erőfeszítésembe került, hogy a szemeszter első napjától folyamatos legyen a megjelenés, így már sokkal jobban értem azokat a főszerkesztőket, akik csak a második héttől erőltették a dolgot. Különösen rosszul esett, hogy a munkámért a tisztségviselői ösztöndíjon felül (ami a főszerkesztői pozícióval jár) ezentúl nem vehetek fel fizetést, tehát ha bármit csinálok, ami nem a főszerkesztő dolga lenne, akkor ingyen dolgoztam. Ez eddig nem így volt, és bár értem mögötte az elvi indokolást, illetve a HÖK elnök érveit, nem esett jól a dolog, különösen mivel a szünetben mást se csináltam, csak a Jurátus dolgai után szaladgáltam.

Az ELTE összes kari lapjának a főszerkesztője az ELTE Online vezetésével tartott egy találkozót, ahol megismerkedtünk egymással, és megbeszéltünk pár közös problémát. Mi még egészen jó helyzetben vagyunk, az online megjelenésnek hála az anyagi gondjaink a gazdasági rendszer totális diszfunkcionalitása dacára csak minimálisak a többi, nyomtatásban megjelenő lapéhoz képest. (Pl. nekem kell megelőlegezni a tárgyi kiadásokat, amiket elvileg nem lehetne iskolaszövetkezeten keresztül kifizetni, de máshogy sem lehet, és valahogy mégis meg kell oldani…) A Pesti Bölcsész jó fél éve nem jelent meg, illetve van olyan lap, ahol nincs is állandó szerkesztőség. Egyedül a Tétékás Nyúz halad a korral: ők anno sikeresen elkerülték, hogy gazdaságilag az egyetem bizarr rendszerébe kerüljenek, szóval egy alapítványon keresztül tudják fenntartani magukat, ami lehetővé teszi, hogy rendszeresen, jó minőségben megjelenjenek, emellett honlapot is fenntartsanak, és most kezdik majd a videós ágazatukat.

Az első szerkesztőségi ülés jól sikerült, ha minden igaz, hamarosan döntünk az állandó időpontról is, közben pedig ezerrel zajlik a felvételi kampány… 🙂

Hétfőn egy barátnőmmel megnéztük A legsötétebb órát Churchill miniszterelnökségének az elejéről — szerintem jobb választás volt, mit a Split még tavaly, annak ellenére, hogy nagyon vígjátékosra, könnyedre vették a figurát, élvezetes volt, és nem ordítottak belőle olyan hibák, amik miatt ne lehetett volna élvezni a filmet. 🙂

Ha minden igaz, jövő hétvégén pár barátnőmmel megyek Hévízre, részleteket még nem tudok, de nekem elég annyi, hogy jó eséllyel a tóban/valami medencében fogjuk áztatni magunkat, este meg iszunk. Joghallgató ennél többet nem kívánhat xD

Írás · Tanulmányok

Vizsgaidőszak #7, avagy 🦄 vs 💀

Nem mondom, hogy legyőztem a rendszert, mert egy tárgyat elhagytam, a gt-t meg nem próbáltam meg harmadjára is, viszont a vizsgaidőszak fő célját, a Pp. vizsgát teljesítettem, és a Be. szigorlatom is jól sikerült 😊

Nagyon sok minden nehezítette ezt a vizsgaidőszakot, de elsősorban az alvászavar kavart be nekem: egy ponton este hattól voltam ébren, és vagy egy hétig egy napsugarat sem láttam, de mostanra ezt szerencsére sikerült legyőzni, és már több mint egy hete normális időbeosztás szerint élek, ami jó előjel a következő félévre. 💪🌞

A hétvégén a kari laptól páran megyünk korcsolyázni, ami nagyon időszerű, mert tavaly egyáltalán nem jutottam ki a jégre, és jó lesz összerázódni a félév eleje előtt, mert lassan annyi teendő halmozódik fel, hogy köszönni se lesz időnk egymásnak az első szerkesztőségin. Örülök, hogy végre valami olyannal foglalkozhatok, aminek értelmét és eredményét is látom, csak kár, hogy nem joggal kapcsolatos 😂

A tárgyfelvétel a jelenlegiek fényében érdekes kaland lesz, mivel nincs keresztfélév, alig van mit felvennem, úgyhogy most diffeket kéne csinálnom, csakhogy azokon véletlenül sincs annyi hely, ahányan szeretnénk járni… Talán egy évfolyamdolgozatot is bepasszírozok, ha minden kötél szakad, mert valamivel azért haladni kell.

Jelentkeztem egy online angol kreatív írás tanfolyamra, ami márciusban kezdődik, azzal szeretnék sokat foglalkozni, és a félbehagyott regényemet is le szeretném már gépelni, úgyhogy az a legnagyobb reményem a következő félévre, hogy az az energia és motiváció, amit most érzek, nem fog elszállni a szorgalmi időszak első pár napjával. Még a vizsgák között kiolvastam a Big Magicet, a jövő héten pedig A siker tintájával fogok ráhangolódni a feladatra. 🙆🏼‍♀️

Legyetek jók 😙💖

Egyéb · Tanulmányok

The Most Wonderful Time of the Year❄️☃️

Sikerült a polgári perjog vizsgám! 😊 Két hete csak ezzel foglalkoztam — és ezen szorongtam –, mivel ez a csúszós tárgyam, amiből tavaly nem mentem el vizsgázni, úgyhogy hihetetlenül megkönnyebbültem ma.

Egyébként a szemeszter rendben lezárult, számomra érthetetlen oknál fogva mindenből ötöst kaptam — nem az a meglepő, hogy az évközi jegyektől független a végeredmény, hanem hogy kivételesen a javamra tértek el a valóságtól.

A karácsonyi készülődés téren eléggé féloldalas vagyok, a fát már feldíszítettem (éljenek a Tesco-díszek 🎄), az ajándékoknak viszont csak kis részét szereztem be, úgyhogy holnap irány az Árkád 😂

Csúcsdíszem még nincs

A kari lap szerencsére a vizsgaidőszakok alatt nem működik, úgyhogy már kitettem az összes év végi posztot, és élvezem a szabadságot — hihetetlen sok munkát jelent mindent időben megcsinálni, még nem szoktam hozzá, és lehet, hogy a következő félévben bizonyos feladatokat ki fogok osztani másoknak, én nem vagyok olyan ellenálló, mint az előző főszerkesztő volt.

Az AFS sajnos végleg bezárta a kapuit, a napokban kiderült, hogy nincsen meg a biztonsági mentés sem, vagyis akkor sem lehetne helyreállítani, ha Calunak jutna rá ideje. Nagyon sokat dolgoztam az oldalon/oldalért, és íróként is sokáig a közösség része voltam, úgyhogy eléggé csalódott vagyok — persze már régóta lehetett sejteni, hogy valószínűleg nem lesz semmi a költözéből, valahol mégis reméltem, hogy csak én vagyok pesszimista. ☹️ Most elvileg készül helyette egy másik oldal, és a Polc nevű helyet is eléggé dicsérik a FB csoportban, de nekem sajnos “úgysem lesz ugyanaz” érzésem van, úgyhogy egyelőre egyiket sem tanulmányoztam.

Végre megjelent On Sai/Varga Bea írástechnikai könyve, A siker tintája 🙃 Szerintem több mint egy éve vártam erre, mióta egy előadásán jelezte, hogy tervez összeállítani egy ilyet, úgyhogy előrendeléssel lecsaptam rá, egy kis karácsonyi ajándék magamnak 🎁

A fodrászom még bepaszirozott engem a karácsony előtti tumultusban, úgyhogy most itt várom, hogy leszivja a hajam a festék 👱 A Deák Ferenc utcában a szokásos karácsonyi zsibvásár van, de sajnos idén fegyveres őrökkel és betonkordonokkal egészítették ki a vásárt. Nem mondom, hogy nem értem, de kicsit rombolja a hangulatot a készültség 🎅🔫

Én tervezek pár nap pihenést, mielőt belevetem magam a társasági jogba, remélem, mindenkinek jut egy kis nyugi az ünnepek alatt 😊

Boldog karácsonyt! ☃️