Tanulmányok · Utazás

Kréta és a nyár vége

Nyaralási beszámoló

Idén Krétán nyaraltam két héten át, és bár ez a beszámoló jelentősen elkésett, legalább az út képeit időben feltöltöttem Instagramra és a Facebookra is — a legjobbak pedig még mindig megtalálhatóak a kiemelések között.

Ezúttal egy olyan szállodába mentünk, ahol évekkel ezelőtt többször is nyaraltunk, így elég konkrét elvárásokkal érkeztünk — a hotel kertje szerintem éppen olyan hangulatos, mint korábban volt, ugyanakkor mintha liliputi méretűre zsugorodott volna terület a szomszédos településsel, Maliával együtt: gyerekként úgy tűnt, hatalmas távolságok vannak a városban, sőt a parkban is.

Sajnos a szálloda közönsége jelentősen megváltozott, és az all-inclusive ellátás bevezetésével az éttermek, bárok színvonala jelentősen csökkent, így volt pár kellemetlen találkozásunk mind a személyzettel, mind a többi vendéggel, de ez nem rontotta el a nyaralást.

Elsősorban passzív kikapcsolódásra vágyva mentünk, így többnyire csak úsztunk a tengerben vagy valamelyik medencében, esetleg hevertünk a pálmafák alatt, azonban két kirándulás még így is belefért a programba.

Mivel sokszor jártunk a szigeten, a szervezett helyi utak többségére már befizettünk egy ponton, Chrisi és Elafonissi azonban következetesen kimaradt, mivel ezek “csak” strandolós helyek. Chrisi Kréta déli részén található, Natura 2000 terület és Európa egyik legdélebbi pontja gyönyörű, ám kissé sziklás tengerparttal. Mindent összevetve szerintem megérte keresztben átbuszozni a szigeten, utána pedig hajóra szállni, hogy eljussunk erre az igazán különleges partszakaszra.

Elafonissivel kapcsolatban sokkal vegyesebbek a benyomásaim: hatalmas tömeget szállítanak a rózsaszín homokos, melegvizes öbölbe/félszigetre, ugyanakkor a rengeteg turista ellátásának a körülményei nem biztosítottak. Bár páratlan élmény volt több tíz méteren át gyalogolni a langyos, sekély tengerben úgy, hogy csak a bokámig ért a víz, nagyságrendekkel jobb lett volna a kirándulás, ha nem kell szó szerint átlépni másokon. Sajnos mi öt órás buszútra laktunk Elafonissitől, és utólag azt mondanám, hogy ennyi időt nem érdemes rászánni a partszakaszra.

beach-164656_1280
Elafonissi

A kedvenc programom továbbra is a Happy Train, a környéken közlekedő, kisvonatot imitáló buszféleség, bátran ajánlom mindenkinek, mivel ez a legegyszerűbb és leggyorsabb módja, hogy az ember kiszúrja az új, érdekes éttermeket, szállodákat, és persze a legvonzóbb szupermarketet (Krétán minden bolt, ahol van egy fagyispult, már szupermarketnek nevezi magát 😀 ).

A közlekedés teljesen simán ment, bár elég élénk érdeklődéssel követtük a fapados légitársaságok sztrájkjait, csomagokkal kapcsolatosan változó policyját, minket végül egyik sem érintett, gyakorlatilag késés és atrocitások nélkül utaztunk.

A jó hír, hogy két teljes fejezetet megírtam kézzel, a rossz hír, hogy lassan három hete nem jutok el oda, hogy végre legépeljem az anyagot. Mindent összevetve azonban ez jelentős előrelépés, mivel így már csak az utolsó fejezet van hátra a regényemből!

Vége a szünetnek, avagy a 9. szemeszter

A nyári szünet gyorsan elrepült (meglepő, újító kifejezés, tudom…), az utolsó pár hétben főleg azzal foglalkoztam, hogy felkészüljek az őszi szemeszterre testben és lélekben egyaránt.

Idén a OneNote appba fogok jegyzetelni az új minilaptopomon, és bár még csak két előadáson voltam, máris imádom a rendszert — a kari lap összes anyagát itt tartom, ide írom fel a megbeszélendőket, itt fogalmazom a körleveleket, és remekül működik, sokkal hatékonyabb, mint külön fájlokba és füzetekbe dolgozni, szóval bátran ajánlom mindenkinek.

A Trello magáncélokra való használatában már nem vagyok olyan biztos, mint pár hónapja: amíg volt időm/kedvem beállítgatni mindent, és telefonon vagy laptopon nézegetni, hogy mit kell csinálnom a következő pár napban, nagyon jól működött, most azonban, hogy visszamentem az egyetemre, sokkal célravezetőbbnek, praktikusabbnak tűnik fogni egy papírfecnit, és leírni rá egy hagyományos listát a teendőkről. (A kari lapnál azonban továbbra is életmentő a program, szóval egy szavam sincs…)

Az órarendemet a lehetőségekhez képest nagyon jól összeállítottam, és mivel a TO végül csak beállította a pontszámomat, hogy úgy érzékelje a Neptun, mintha negyedéves lennék (a tárgyaim tüöbbége 7. szemeszterre van előírva), nem is került nagy erőfeszítésembe.

Idén esedékes a második évfolyamdolgozatom (illetve már tavaly meg kellett volna írni, de csúszóként elhalasztottam), aminek a témája valószínűleg a fanfiction lesz a magyar szerzői jogi szabályozásban. Nagy reményeket fűzök a konzulensemhez, mivel simán elvállalt, és azonnal válaszolt nekem, úgyhogy a héten rendesen fel fogok készülni az első személyes megbeszélésünkre, nehogy már szeptemberben megbánja, hogy igent mondott…

Mivel az előző dolgozatot empirikus kutatás alapján írtam, ahhoz aránylag kevés forrást használtam, most viszont a téma jellegéből fakadóan rá kell szívódnom az adatbázisokra — beiratkoztam az összes szóbajöhető könyvtárba, de az Országgyűlési Könyvtárba nem merek egyedül bemenni, szóval kivárom, amíg valamelyik barátnőm is rászánja magát. 😀

Amúgy sokkal könnyebb lenne az élet, ha az ELTE legalább a legalapvetőbbekre előfizetne… Pl. tegnap este le akartam tölteni a Tpt. kommentárját a távoli asztalon át elérhető jogtáron keresztül, és persze az volt a válasz, hogy nincs hozzáférésem… Magyarán amit a Kar biztosít a hallgatóknak, az a net.jogtar.hu szolgáltatása kicsit szebb felületen 😡

Szeretnék jelentkezni az Agrárjogi Tanszékre demonstrátornak (a közhiedelemmel ellentétben az agrárjog nem földtúrással foglalkozik 😀 ), és a tanszékvezetővel való mai megbeszélés alapján elég jó esélyt látok rá, hogy sikerülni is fog (olyan cuki és hihetetlenül okos bácsi, imádom a szarkazmusát ❤ ), ugyanakkor emiatt izgulok is egy kicsit, mivel korábban egyik tanszékhez sem volt semmféle közöm sem demonstrátorként, sem TDK keretében.

Két némettanfolyamra is befizettem az egyik barátnőmmel (egy általános C1 kurzusra az ELTE Origó Nyelvi Centrumnál és a Pázmány német jogi szaknyelvi óráira), és ha minden jól megy, május környékén szeretnék tenni egy felsőfokú nyelvvizsgát. Sajnos a nyáron egyáltalán nem ismételtem se szókincset, se nyelvtant, de bízom benne, hogy valami azért vissza fog jönni.

workshop-2209239_1920

Jurátus

A kari lappal volt a legtöbb munkám az elmúlt hetekben — jóformán mást sem csináltam, mint a hatékony évkezdéshez szükséges dolgokat intéztem. Az új főszerkesztő-helyettesem hála Istennek nagyságrendekkel önállóbb és hatékonyabb, mint az elődje volt, így némi teher lekerült rólam, de így is időigényes mindent előkészíteni, amíg a többiek még azon gondolkodnak, egyáltalán felutazzanak-e Budapestre az első tanítási hétre 😀

Az Orientációs Napokra standot kellett készíteni, ehhez volt két megbeszélés, plakátokat és szórólapokat kellett nyomtatni (persze nem sikerült az ELTE szerződött nyomdáján keresztül, miért is sikerült volna…), keresztrejtvényt kellett tervezni, és utána egy teljes délelőttön át kellett agitálni a gólyákat, hogy jöjjenek hozzánk szerzőnek, korrektornak stb.

Idén elindítjuk a levelezőlistánkat is, így a hírlevelek formátumának a kidolgozásával rengeteg időt töltöttem (semmi extra, de html-es szerkesztővel formázgatni nem leányálom), ahogy a MailChimp megfelelő beállításával is, aminek a csúcspontja az volt, amikor felugró ablakhoz való java kódot kellett beillesztenem a honlapunk kódjába — épp csak a szívem nem állt meg a félelemtől, hogy mindent tönkreteszek egy kattintással, de szerencsére összehoztam. 🙂

A szokásos tagellenőrzés mellett a HÖK-kel is volt pár megbeszélésem (minek nekünk annyi pénz [azt sem tudják, mennyi], és már a fél elnökség lemondott, de mindegy…), és bár kedvelem  az elnököt, olyan idealista, akivel a gyakorlatban nagyon nehéz bármit is elintézni. Most éppen ISSN számot szeretne a lapnak, hogy utána pdf formátumban adjunk ki tudományos különszámot, mert ilyet látott egy Zágrábból idelátogató HÖK-nél 😀

Sajnos az egyeztetéseknek nincs vége, holnap el kell mennem az elnökségi ülésre, hogy ne csak az elnök, hanem a pár megmaradt alelnök agyáig is eljusson, hogy senki nem fogja ingyen szerkeszteni a kari lapot, és mindenhol fizetnek a hasonló munkáért legalább egy jelképes összeget, de ezt tanítási időben kell megcselekednem, mert a jelek szerint az elnökségi tagokat már az első heti előadások sem érdeklik annyira, hogy bekukkantsanak az A épületbe. Nem mintha nekem komoly terveim lennének némelyik oktató órájának a látogatására, de azért az érdekel, hogy a vizsga miből lesz…

Rovatvezetők terén idén egész jól állunk, csak egy fő minuszban vagyunk, azonban hatalmas szükségünk van írókra, mivel ennek a félévnek a végén tömegesen fognak távozni a hallgatók (akit én vagy a barátaim szerveztek be, és mintatanterv szerint haladnak, a következő szemeszterben már ZV előkészítőre kell járjanak), az újakat pedig csak pár hónap után lehet komoly munkára fogni.

Hétfőn a TDT ülésen reklámoztam magunkat, hogy az OTDK kari fordulójáról és a döntőről is tudósítanánk, ha ehhez a TDK-k megadnák a segítséget, remélhetőleg ennek meglesz az eredménye, és a Tudomány rovatot fel tudjuk tölteni az érdekes dolgozatok részleteivel. Egyébként a TDK-knak és a hallgatói szervezeteknek is küldtem körlevelet, hogy hogyan tudják hirdetni nálunk a felvételijüket, alakuló ülésüket stb., de a visszajelzések alapján nem sok olyan workoholic ember van a környéken, mint én (aki meg igen, azt persze lefelejtettem a listáról, amekkora lúzer vagyok 😀 ).

Ma este tartjuk az első szerkesztőségit, utána pedig megyünk egy baráti beülésre ❤

Mindenkinek kellemes őszi időszakot, és főleg sikeres szemesztert kívánok! 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.