Egyéb · Tanulmányok

Tavaszi szünet & vizsga

A NaNóval kicsit elakadtam egyéb elfoglaltságaim miatt, és nagyon gyorsan elrepült a tavaszi szünet.

A húsvéti könyvem nem jött meg, viszont már úton van (a Book Depository jó áraiért tapasztalataim szerint az idejével fizet az ember), és most olvasom a Spark Joyt Marie Kondótól. Szerintem az első könyvet kellett volna kibővíteni és részletezni, de a hozzám hasonló elszánt rajongóknak jó szívvel ajánlom, sok szép kép van benne, és részletesebben kifejti a decluttering gyakorlati oldalát.

Nem kevés késéssel, de megnéztem a Fantasic Beastset, azonban sajnos nem szerettem bele. Számomra a történet lapos és érdektelen volt, a női főszereplő pedig kifejezetten idegesített, egyedül az tetszett, ahogy a varázslényeket ábrázolták, de ahhoz nem kellett volna egy ilyen hosszú film. (Persze az én véleményem nem mérvadó, nekem már a Cursed Child sem tetszett igazán.)

Az áprilisi havazás engem otthon talált, szombaton viszont a teljes napot a Pázmányon töltöttem, úgyhogy végre túl vagyok a szaknyelvi nyelvvizsgán. Hétfőn  a beszédkészség vizsgarészt is letudtam (100% 😁👍), a teljes eredmény május végére várható.

A vizsgafelkészítőn találkoztam egy lánnyal, akivel elég sokat beszélgettem a Pázmányról, illetve arról, hogy érdemes-e átjönni, és eléggé megerősített az elhatározásomban, amit megtudtam tőle. A vizsgaidőszak végét még megvárom a döntéssel, főleg mivel az átvételhez elfogadható jegyek kellenének…

Egy tavalyi oktatóm spontán beajánlott egy ügyvédi irodába, úgyhogy ma este megyek életem első állásinterjújára — gondoljatok rám, félek 😒 Szeretnék gyakornok lenni, de csak a nyáron tudnék kezdeni, a vizsgaidőszak után, év közben pedig csak 12 órát tudnék vállalni, ami nem éppen egyezik az ő elképzeléseikkel 😁 Persze ez csak egy ölembe hullott lehetőség, úgyhogy nincs mit veszítenem. 🙂

Némi gyógyszermellékhatásnak hála mostanában nagyon álmos vagyok, így elkezdtem kávézni — nem tesz boldoggá, mivel nem szeretem a kávét, de a szükség nagy úr. 🙁 Kíváncsi vagyok, így jobban fogom-e bírni a vizsgaidőszak és az utolsó pár hét megpróbáltatásait, egyelőre azonban a holnapi vizsgafelvétellel kellene foglalkozni…

A kari lapnál eléggé lelassult az élet (a nyomtatott számnak híre sincs, és senki sem akar cikkeket írni a rovatomba), úgyhogy ha megyek haza, keresnem kell valamit, rosszabb esetben nekem kell megírni. Persze nem panaszkodhatom, mert már sokadszor mulasztok szerkesztőségit (most épp az interjú miatt), és senki egy szót se szólt.

((Ami az AFS-t illeti, nem tudok semmit, és nincs rahatasom az eseményekre.))

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.