Egyéb · Tanulmányok

Forgalmi vizsga 2.

És sajnos lesz 3. is, de már kezdem unni a dolgot.

A mai olyan szempontból tök jó volt, hogy legalább az oktatóm továbbra is nagyon aranyos, és már van új időpontom is, csak azt reméltem, hogy nem kell majd új vizsgára jelentkezni.

Igazából most már az a helyzet, hogy nem nagyon tudom, iskolai szinten hová lehetne fejlődni, ha kicsi érzékem is lenne az ilyesmihez, nyilván már átvesztegettem volna magam azon a bizonyos vízválasztón, de sajnos nincs. Az útvonalon minden jól ment, alig kaptam hibapontot, a párhuzamos parkolás is elsőre sikerült, a megfordulásnál minden klappolt. Magyarán ötven percet furikáztunk, hogy utána a többi parkoláson megbuktasson, szóval nem volt sok értelme a dolognak. Nem is értem, miért nem a parkolással kezdődik a vizsga, mindenkinek sok kellemetlenséget spórolna meg a dolog.

A kritikus feladat a jobbra hátra parkolás volt, az egyik oldalon nagyon közel voltam a mellettünk lévő kocsihoz, gondoltam, majd kijavítom, a vizsgabiztos viszont úgy gondolta, hogy én inkább ne javítsak semmit — a végén az oktatómmal együtt tapostunk a fékre, mind a ketten meglehetősen vehemensen (tényleg közel volt a szomszéd), ami automatikus bukás. Nagyon boldog vagyok.

Ráadásul a végén elmesélte a vizsgáztató, hogy mire adta a hibapontokat, és sajnos olyanokra, amiket én egyáltalán nem éreztem gáznak — pl. egy nagyon-nagyon hosszan belátható jobbkezesnél (érkezési oldalon egyáltalán nincsenek házak, mivel patak van) elmentem ahelyett, hogy megvártam volna, amíg odaér a nagyjából Gödöllő magasságában lévő kocsi. Szintén hasonló probléma, hogy állítólag túl közel megyek a parkoló kocsikhoz, viszont még a hülye oktatóm is (nemcsak az új) azt mondta, hogy menjek jobbrább, és pont ugyanott haladtam, ahol szoktam, mivel ez eszembe se jutott vizsga alatt, vagyis kizárt, hogy túlkompenzáltam volna.

A csúcs mégis az volt, amikor kifejtette, hogy mire gondolok és mire kellene gondolnom, amikor én csak arra gondoltam, hogy ha benézek egy jobbkezest, megbuktat, vagyis kizárt, hogy még valaki olyan körültekintéssel ment volna azon a szakaszon, mint én.

Igazából az a gond az egésszel, hogy ennél jobb már úgysem lesz, viszont még ki tudja, meddig kell nem épp olcsón furikázni, amire összejön egy olyan nap, amikor a vizsgabiztos úgy érzi, nem feltétlenül vagyok alkalmatlan egy pakolás miatt. A vizsga életszerűségéről annyit (begyakorolt útvonalon, amin lassan bekötött szemmel is végigmegyek, ugyanazokra a helyekre, nem szabadon választott módon parkolással a végén), hogy még az ellenőrizgetést is végig kellett csinálni, kit érdekel, hogy néhány OCD-st leszámítva nincs ember, aki minden reggel ellenőrzi, hogy vajon jó-e a kormányholtjátéka.

Mivel ezen nem kicsit kiakadtam, írtam e-mailt a délutáni faktos tanárnak, hogy nem tudok menni, erre pár órával később kaptam a vérig sértett választ, hogy mégis mit képzelek, ő várt rám, és már 11-től nem nézte a leveleit, milyen későn szóltam. Nyilván szemét alak vagyok, hogy nem követem, mikor megy orvoshoz, meg feltételezem, hogy ha minden második órán ellenőrzi az e-mail címünket, akkor esetleg rendszeresen megnézi a leveleit. És az is az én hibám, hogy nem tudtam, hogy valaki más meg beteget jelentett, és egy embernek meg nem tartja meg az órát.

Aztán amikor bekapcsoltam a gépemet, hogy legalább a tegnap összetákolt beadandómat elküldjem, az Office-om kijelentkeztette magát, amitől szívbajt kaptam, de azóta sikerült megreparálni a dolgot.

Vigasztalásnak csináltam a lábamra francia manikűrt, az legalább szép lett.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.