Tanulmányok

Aszódi Javítóintézet (látogatás)

Mivel a börtönlátogatásról szóló bejegyzésem a népszerűbbek közé tartozott, gondoltam, az aszódi élményeimet is megosztom a blogon.

A Keletiből piros vonattal egy óra alatt lehet leérni Aszódra, az intézet közvetlenül az állomásnál van, bár szerintem mi egy oldalajtón mentünk be. Alapvetően a látogatás két részre szorítkozott, az eredeti, 19. században épült főépületre, illetve a ’70-es években felhúzott lakórészlegre (azt hiszem, az iskola is abban van, bár ott nem jártunk).

A Kozma utca után sokkal rosszabbra számítottam, ez a látogatás hatalmas pozitív csalódás volt. A hasonlóság a börtönnel a megnyerő, segítőkész alkalmazottakban és a rácsos ablakokban ki is merül, a javítóbeli elhelyezés otthonszerű — jártam már sokkal ótvarabb kollégiumban is.

A fiúk különböző szempont szerint csoportokra vannak osztva (korrekciós, PP (akiket bántanak), normál, zárt), és azokon belül is kisebb egységek működnek. Egy szobában alapvetően 3-4 fő lakik, egy zártabb közösséget tizenvalahányan képeznek, rájuk jut egy nevelő délutánonként.

A fabútorok alapvetően jó állapotúak, a falak és a burkolat is elfogadhatóan néz ki, a kárpitos dolgok, főleg az ágyak és a kanapék már egy fokkal lepusztultabbak, de így is sokkal minőségibbek, mint amire számítottam. Minden csoportszobában láttunk tévét, számítógépet is néhol (net nincs), illetve állatokat is tart az egyik normál egység (nyúl, tengerimalacok, aranyhalak, teknősök).

A börtönlátogatás után felemelő volt, hogy legalább a fiatalkorúakat emberi körülmények között tartják, ha így foglalkoznának a felnőttekkel is, ilyen környezetet biztosítanának nekik, még ott is látnám a lehetőséget a javulásra — azért a büntetés itt is eléggé nyilvánvaló, nem mehetnek haza, nem csinálhatnak, amit akarnak.

Elég korán érkeztünk (bár az ő hajnali ébresztőjükhöz képest ez semmi), először volt egy rövid történeti áttekintés az intézetről, aztán körbevezettek minket.

Felmentünk a zárt részlegbe, ahol azokat tartják, akik súlyosan megszegték a szabályokat, elszöktek, esetleg elfelejtettek visszamenni a szabadságukról (évente többször is haza lehet menni 1-2 napra, illetve télen és nyáron is van hosszú szabadság, ha valaki normálisan viselkedik). Ez kicsit minimalistább berendezésű, és sokkal kevesebb személyes tárgy van benne, vagyis közelebb áll a börtönhöz, de még ez is egészen emberinek mondható.

A beszoktató csoportban is jártunk, ide kerülnek az újak, hogy megismerkedjenek az intézet rendjével, a követelményekkel, aztán eldöntik, hogy kit melyik csoportban lenne jó elhelyezni — a hely állítólag eggyel jobb, mint a zárt részleg, én nem láttam sok különbséget, gondolom, inkább a nevelők hozzáállásában, időtöltési lehetőségekben nyilvánul meg a dolog.

A PP csoport a régi épületben kapott helyet, szerintem ez volt a legbarátságosabb részleg, legalábbis itt láttam a legbelakottabb szobákat. A teljes intézet tele van a fiúk által készített alkotásokkal, de a PP csoportban volt a legtöbb kézműves holmi, az agyagozó is innen nyílik. A festmények, makettek, falra ragasztott maszkok, fonott tárgyak dominálnak, de igazából mindenféle ki van téve.

A kápolnájuk is a régi épületben van, eredetileg külön templom volt, de ’60-ban lebontották, így csak az oltár és néhány ikon maradt meg, gyakorlatilag ezekből áll az új hely díszítése.

A csoportokhoz hármasával csatlakoztunk ebéd előtt, én két ismeretlen lánnyal kerültem egy normál csoporthoz. T. néni nagyon profinak tűnt, pedig nem évtizedek óta dolgozik az intézetben (és szép volt a körme). Eleinte elég kínos volt a dolog, T. néni elzavarta őket fürdeni kettesével/hármasával, minket meg leültetett a kanapéra, hogy kérdezzünk, beszélgessünk — itt még nem nagyon indult be a dolog, de azért váltottunk pár szót.

Az ebéd turnusokban zajlik, mi viszonylag későn mentünk le — szerintem egyszerre 2-3 csoport fér be az ebédlőbe. A kaja egész ehető volt, nem tudom, hogy a mi tiszteletünkre, vagy egyébként is ilyen, de remélem, az utóbbi. Kicsit katonásabb volt, mint egy normál ebéd, de leginkább az alsós napközire hasonlított a “Jó étvágyat kívánunk!!!” és “Köszönjük szépen, viszont kívánjuk!!!” üvöltéssel. Az egyik asztaltársunk végig egy szót se szólt, inkább a szomszéd asztallal próbált beszélgetni, a másikról viszont kiderült, hogy megy haza a hétvégén a lánya első szülinapjára (sokaknak van gyerekük, csomó éjjeliszekrényen láttunk kisbabás képeket).

T. néni nagy rendet tartott, ebéd után a csoportszobában értékelték a nap addigi részét, elmondták, hogy hol voltak, és hogy “gond nem volt” — az iskolásoknak a jegyekről is be kellett számolni, úgy tűnt, a kiváltságokat eléggé meghatározza, hogy milyen jegyet szereznek. A beszélgetés csak nem akart beindulni (mi eléggé feszélyezve éreztük magunkat, a fiúk meg csak vigyorogtak (esetleg ránk se néztek…)), úgyhogy T. néni bemutatkozást rendelt el.

A csoportban a legkisebb 13 éves volt, a vállamig ért — elvileg szét lesznek választva a nagyok és a kicsik idővel, csak még nem tudták megcsinálni: 21 éves korig lehet itt maradni, úgyhogy erre szerintem nagy igény van. Az egyik srác közölte, hogy fogalma sincs, hogy miért van ott, de nem úgy tűnt, mint aki tényleg nem is sejti 😀

Nyelvileg is érdekes volt, a többség nagyon kis településről jött, jelentős részük Borsodból, tök másképpen beszéltek, mint mi — mondjuk ez lehet, hogy csak azért volt szokatlan, mert nincs sok vidéki ismerősöm. A másik, hogy mikor T. nénivel beszéltek, mindenhez hozzátették, hogy “legyenszives”, de gyakran olyan hangsúllyal, hogy annál szerintem egy jól irányzott “baszd meg” kevésbé sértő. A harmadik, hogy rigorózusan magáztak minket, és néninek szólítottak, pedig T. néni azt mondta, ha megengedjük, tegezhetnek.

A bemutatkozások végére oldódott a hangulat, aki nagyon menni akart, kikéredzkedett cigizni (18 felett lehet, ha a nevelő megengedi), a többiekkel viszont lehetett beszélni. Nem meglepő módon nagyon hamar ott tartottunk, hogy kinek van barátja, kinek nincs, de aztán elkezdtünk az oktatásról vitatkozni, és onnantól minden rendben volt (már ha az rendben van, hogy egy 16 éves általam ébredt rá, hogy ha befejezte a 8 általánost, és kiszabadult, akár teszem azt gimibe/szakközépbe is mehet, nem csak szakmát tanulhat).

Elég nagy fenntartásaik vannak a jogászokkal szemben, a bírókat kifejezetten utálják, szóval melegen javasolták, hogy menjek inkább orvosnak, annak el tudnak képzelni. 😀

Ők, ha elvégezték a nyolc általánost, asztalosnak festőnek vagy kosárfonónak tanulhatnak képesség szerint, az egész intézetben egy gimnazista van, állítólag az is a korhatár felemelése miatt. Többen sportolnak, állítólag intézményközi bajnokságokat is szoktak nyerni.

A hangulat jó volt, mikor elmentünk, nem tudom, hogy ez mind a szociopata báj éles megnyilvánulása volt-e, vagy komolyan normálisan lehetett velük beszélni, mindenesetre érdekes élmény volt. Egymással persze másképp beszéltek, és T. néninek is néha kiabálni kellett, de mindent összevetve jól sikerült kirándulás volt.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.