Írás · Tanulmányok

Tevékeny

Az elmúlt hetek annak ellenére tevékenyen teltek, hogy a tanulást még csak most fogom elkezdeni igazán (konkrétan ha kiposztoltam ezt…).

A Testis Temporum Kihívással elég sokat foglalkoztam mostanában, elkészítettem a logót, mivel sajnos senki sem jelentkezett a pályázatra. Semmi extra, de nekem még ez is nagy erőfeszítésembe (és rengeteg időmbe) került, mivel nem vagyok egy Gimp-varázsló, az esztétikai érzékem pedig köztudottan elég csökött. A díjakra is van már ötletem, úgyhogy nincs mitől félni. 🙂 Ezen felül kitettem a honlap oldalára egy facebookos dobozt, hátha valakinek kedve támad.

A történetek készülnek, már eléggé be vagyok sózva, pedig én egy héttel korábban olvashatom őket 😀 Sokan ígérték, hogy fognak jönni olvasni/pontozni, nekik mondom, hogy a publikálási szakasz kezdete előtt lesz majd egy rövid összefoglaló az olvasóknak szóló fontos tudnivalókról.

Tegnap délelőtt voltam elsősegély-tanfolyamon, ami a jogosítványhoz kell, de hogy a vizsgán hogy fogok megfelelni, arról fogalmam sincs. Egy három órás gyorstalpaló volt az egész (elmélet + gyakorlat), és semmi olyan nem derült ki, amit eddig ne tudtam volna. Remélem, a vizsgán se fognak stabil oldalfekvésnél és néhány mellkaskompressziónál többet kérni, mert nincs időm külön felkutatni, hogy mi is a valódi tananyag.

Már másodszor voltam az új körmösömnél, úgy néz ki, a zselés körömerősítés beválik, viszont ez sajnos reszelgetős műfaj, amivel fenntartásaim vannak, de majd meglátjuk.

A Nem akartam… helyesírási javításával a héten tök jól haladtam, már csak az epilógus fele van hátra, aztán kezdhetem elölről. Fura, hogy bizonyos részek milyen jól sikerültek anno, mások meg mennyire vállalhatatlanok, minden esetre még mindig szeretem ezt a történetemet (mondjuk az első rendes írását ki ne szeretné…). Arra gondoltam, hogy feltöltögetem AFS-re, ott sosem volt fenn az egész, és a végén (24-25. fejezettől) változtatok rajta egy kicsit, főleg kihúzom a felesleges maszlagot, amit öltetek híján beleírtam. Az egészet nem akarnám átdolgozni, ez úgy jó, ahogy van, a vége  viszont már nem annyira érzelmi kérdés vagy emlék, és ráférne némi javítás.

Ami a mostani regényemet illeti, annak az idővonalát, naptárját begépeltem, így áttekinthetőbb lett. Egy fejezetem várakozik finnigannél, aztán már csak párat kell elküldenem, és kifogynak a megírt részek — akkor elkezdhetem átdolgozni, de nem tudom, mi fog kisülni belőle.

Sosem szoktam nyereményjátékokon részt venni, most viszont aktívan osztogatom Deszy oldalát, ugyanis magyar szerzők könyveit és cuki apróságokat lehet nyerni. Ha valaki kedvet kapna, itt találja a jubileumi nyereményjátékot.

Most viszont jogtörténet, alkotmányjog, és ha nagyon szorgalmas lennék, egy kis róma is beleférne, de nem vagyok, mint tudjuk…

Legyetek jók! 🙂

(((Amúgy meg komolyan mérlegelem, hogy szeptembertől belevágjak egy Kézápoló és Műkörömépítő OKJ-ba, csak…)))

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.